2019. június 16. | 13:49

6 évet kellett várni az új hibrid Ferrarira, amely nevében is a jeles évfordulóra emlékezik  

A Ferrari bemutatta az eddigi legerősebb modelljét, amelyet plug-in hibrid rendszerrel szereltek fel. Az SF90 Stradale neve, akárcsak az F1-es autó a Scuderia Ferrari 90. évfordulójának állít emléket.

Hibrid Ferrari volt már, de plug-in hibrid még nem, az új csúcsragadozó nem csak a nevét kapta a Formula-1-ből, ugyanis a szériában megszerzett tudást is hasznosították az utcai autó tervezésekor, így elég erős a kapocs a versenyzési célra szánt és a közúti modell közt.

Ami a külső formatervet illeti, a Ferrari saját dizájnstúdiójában tervezték. Az orrát a 488 egyik változata ihlette, a tetővonala az F8 Tributo vonásait kölcsönözte, míg a hátulja elég egyedire sikerült. Visszatértek a számomra oly kedves dupla hátsó lámpák, bár modernebb négyszögletes változatban. Az összkép kimondottan egyedi és vagány lett, nem téveszthető össze semmivel sem.

A beltérben is számos kifinomult újdonság található, kezdem a legszembetűnőbb változással. A hagyományos műszerfalat egy 16 colos, ívelt digitális egység helyettesíti. A középkonzolon sem található túl sok gomb, ugyanis a funkciók csaknem 80 százalékát a kormányról vagy hangvezérléssel lehet váltogatni. Érdekes kontraszt a letisztult modern vonalak között egy nyitott váltókulisszára emlékeztető, mégis modern kezelőfelületet látni.

Na de mi bújik meg a kasztni alatt? A meghajtásról egy 4 literes V8-as, 780 lóerős benzines erőforrás és három villanymotor gondoskodik, amelyek kombinált teljesítménye 220 lóerő. A Ferrari SF90 Stradale 1 000 lóerejének egy 1570 kilogrammos tömeget kell csak mozgatnia. Ez azt jelenti, hogy 2,5 másodperc alatt eléri a 100 km/órát és 6,7 másodperc alatt van 200-on, a végsebességet pedig 340 km/órában maximalizálta az olasz gyártó.

A mélyebbre került tömegközéppontú erőforrás maximálisan 8000-et forog, csúcsteljesítményét pedig 7500-nál adja le. Ez a hihetetlen erő egy nyolcfokozatú duplakuplungos sebességváltón keresztül jut el a hátsó kerekekre, amelyből kivették a hátramenetet. Az ugyanis már az elektromotorok segítségével valósul meg, aktiválni pedig a kormányon lévő forgókapcsolóval lehet. A hajtáslánc egyébként négyféle üzemmódban használható eDrive, Performance, Hibrid, és Qualify, attól függően, hogy mi a sofőr célja.

Az elektromotoroknak köszönhetően 25 kilométert képes megtenni tisztán elektromos energiát használva. Az új fejlesztésű fékrendszernek köszönhetően 100 km/óráról 29,5 méter alatt képes megállni az SF90 Stradale.

Kérhető az új, sportos Assetto Fiorano felszereltségi szinttel, amely adaptív lengéscsillapítókat, szénszálas kompozitból és titánból készült alkatrészeket tartalmaz, ennek köszönhetően 30 kilóval könnyebb, ami ilyen szinten sokat számít. A csomag része még a Michelin Pilot Sport Cup2 abroncsszett, amely kifejezetten pályára való.