2021. augusztus 03. | 14:57

A megfelelő lábbeli kiválasztásával elkerülhető lett volna a károkozás.

A Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki autójával kidöntötte egy vasúti átjáró fénysorompóját Hajdú-Bihar megyében. Mint kiderült, a vádlott a lábáról lecsúszó papucs miatt nem tudott lassítani.

A sofőr 2021. május 8-án kora délután az autójával Derecske felől Konyár irányába haladt, a feleségén kívül két gyermeke is a járműben utazott. Szerencsére valamennyien be voltak kötve, a kisebb gyermek gyerekbiztonsági rendszerben utazott.

A vádlott menet közben megközelített egy vasúti kereszteződést, amelyhez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett. A férfi azonban nem tudott lassítani, a papucsa ugyanis beszorult a pedálok közé. Emiatt a vádlott az autóval lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, és a jármű elejével nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezésnek, ami talpazatával együtt kiborult a helyéről. A vádlott autója az ütközés miatt a tetejére borulva állt meg. Az ügyészség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg a balesetben.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és ugyan a vezetéstől minden bizonnyal nem tiltják el, de meglepő lenne, ha megúszná a pénzbüntetést.