2018. december 11. | 12:36

A német gyártó tanulmány autójáról megjelent rajzok feltámasztják halottaiból az ikonikus Grand Tourert, azaz csak támasztanák, hiszen valószínűleg sosem valósul meg ilyen formában.

Manapság a Mercedes sok különböző járművel foglalkozik, egészen a hot hatch-ektől a zászlóshajónak szánt prémium szedánokon át a végtelen mennyiségű SUV-ig. A gyártó még az AMG GT szuperautó hardcore Black Series-verzióját is tervezi, de sehol sem esik szó az SLR-ről. De álmodozni lehet, így az Invisie stúdió szakemberei, akik már a Mercedes C01-es koncepciót is „vászonra” vitték ismét működésbe lendültek és megalkották a következő SLR egy lehetséges elképzelését.

Emlékszel még a Mercedes-Benz SLR McLaren-re? Igen, én is emlékszem rá, sokak szívében az egyik, ha nem a legszebb és legtöbb potenciával rendelkező GT, amit valaha ember keze gyártott.  Nos ízlések és pofonok, szerintem nem ez az, de én elvakult vagyok más irányba. Persze azért rossznak semmiképpen sem nevezném, kevés Mercedesek egyike, amely tényleg tetszetős számomra és nem biggyeszteném a számat egy GT-R után, ha hozzám vágná valaki. (DE!)

No, szóval a Mercedes és a McLaren szerelemgyereke az SLR 2003 és 2010 között volt gyártásban, 2011-től 2013-ig pedig a McLaren Editiont lehetett megvásárolni. Az SLR-ből összesen 2157 a McLaren editionből pedig 25 db készült el. Szép megemlékezés volt a legendás 300 SLR tiszteletére, ami még az 1950-es éveket uralta, és egyszerűen lehengerlő volt.

A Invisie elképzelésében a design az SLR hagyományos vonalait veszi át és azt fejleszti tovább. A hátsó túlnyúlás valamivel rövidebb, így egészen baljós megjelenést kölcsönöz az autónak. Az orr rész egy kicsit zsúfoltnak tűnik, de jól illeszkedik a tervezés alapkoncepciójához. A legérdekesebb részlet a kipufogó rendszer, amely az autó oldalán van kivezetve, csak úgy, mint az előd SLR-en is volt. Talán ez a leginkább SLR ismertető jegy, amit a tervezők által lehúzott renderen láthatsz.

Csak elképzelések vannak, a tanulmány hajtásáról, de ha a jelenlegi motorkínálatról és lehetőségekből kell választani, akkor mindenképpen egy 4,0 literes V8-ast lehet beleképzelni a motortérbe. Így alapból egy egészen magas lóerőszámig használható motorja lenne az SLR-nek ha pedig még egy elektromotort is belógatna mellé a gyártó, már egészen bődületes teljesítményre lenne képes a gép. Ezzel hű maradna az elődökhöz mégis felvenné a legmodernebb fonalat.

Neked is lenne elképzelésed az új SLR megjelenésére? Esetleg a motoropciókra is? Ne habozz, írdd meg vagy küldd el nekünk Te mire gondoltál!