2021. november 23. | 14:47

Vajon egy tendenciateremtő döntésnek vagyunk most a szemtanúi?

A járványhelyzet miatt megváltoztak a közlekedési szokások, a budapestiek harmada úgy nyilatkozott, hogy a járvány lecsengése után sem szeretnének többet tartózkodni az utakon. Egyre többen dolgoznak távmunkából, a Genertel pedig úgy érezte, itt az ideje reagálni a változó élethelyzetekre és közlekedési viszonyokra.

A szóban forgó biztosító úgynevezett home office díjkedvezménnyel készül a kötelező biztosítást kötő ügyfelei számára az idei KGFB-kampányban. Ezzel az opcióval azok a 65 év alatti szerződők élhetnek, akik személygépkocsijukat szeretnék biztosítani, és minimum heti két napot töltenek home office-ban: számukra új kötésnél és indexben is járhat a 8%-os kedvezmény.

A biztosító emellett a 30 évnél fiatalabb gépjárműtulajdonosokra is gondol, akik jellemzően magasabb KGFB-díjak mellett szerződhetnek, hiszen kevesebb balesetmentes év áll mögöttük, mint amennyivel a tapasztaltabb sofőrök el tudnak dicsekedni. Őket most 30%-kal kedvezőbb tarifa várhatja a Genertelnél, ha személygépkocsira kötnek, és legalább B03-as a bonus malus fokozatuk.

A fizetendő biztosítási díjat számos tényező befolyásolja, ezért érdemes alaposan körülnézni, és a saját preferenciáink alapján megtalálni a legmegfelelőbb ajánlatot, figyelmeztet a Genertel.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint kb. százezer autós válthat biztosítót 2021 végéig. Az új biztosítási csomagot pedig év végéig köthetik meg azok, akik a váltás mellett döntenek.

Jó hír, hogy már van olyan felület, aminek köszönhetően nem fogsz megfeledkezni az autóddal kapcsolatos eseményekről (pl. kötelező biztosítás, gumicsere, szerviz). Regisztrálj ingyenesen az Carnotie oldalán, és máris beállíthatsz egy figyelmeztető eseményt a megfelelő időpontra!

Genertel