2023. február 21. | 14:07

A lány éppen egy társasági összejövetel után tartott barátjához, amikor egy részeg sofőr miatt tragédia történt.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, február 19-én hajnalban halálos baleset történt Budapesten. Egy 23 éves lány várt éppen a villamosra, amikor egy részeg sofőr megcsúszott autójával.

Sebessége a megengedettnél jóval magasabb volt és berepült a megállóba, ahol elütötte a fiatal lányt. Miután több métert repült a villamossínekre esett. A helyszínen egy gyalogos, majd a mentősök is próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

Azóta annyi derült ki, hogy az autót egy fokozottan ittas, 41 éves olasz állampolgárságú férfi vezette, hajnali 2 óra körül. Az üggyel kapcsolatban többen is megszólaltak, köztük Vitézy Dávid, volt közlekedésért felelős államtitkár és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

A főpolgármester elmondta, hogy a hatóságokkal együttműködve szeretnék a jelenlegi esetet alaposan kivizsgálni és elérni, hogy ne lehessen több ilyen. Vitézy egy Facebook-bejegyzésben arról beszélt, hogy New York rendszeréhez hasonló sebességmérő kamerákkal kéne felszerelni az egész várost, bár jelen esetben nem a gyorshajtás volt a fő tényező.

A TV2 egy interjú kapcsán viszont az áldozat szüleit szólaltatta meg és az apuka elmondta, hogy lányuk, Boglárka nagyon életvidám lány volt és nagyon szerette az életét. A baleset előtt egy társasági összejövetelen volt, később azért állt a villamos megállóban, mert barátjához szeretett volna eljtuni.

Elmondta, hogy kislányuk elhunytát a rendőröktől tudták meg, akik hajnalban kimentek a lakásukra értesíteni őket a tragédiáról. A gyászoló apa azt is elmondta, hogy lányuk idén diplomázott volna az egyetemen és emellett tánciskolába is járt.

A héten megemlékezést tartanak a fiatal lány barátai a Tények információi szerint. Az ügyészség hamarosan indítványozza a külföldi férfi letartóztatását.

Depositphotos