Radim Passer cseh milliárdos építési vállalkozó videót készített arról, ahogyan az Autobahn sebességkorlátozástól mentes szakaszán az általa vezetett Bugatti Chiron felgyorsul 417 km/órára. Ez néhány politikusnak nagyon nem tetszett.

Csak azért, mert az autópálya bizonyos részein óriási sebességgel lehet menni, még nem jelenti azt, hogy szabadjára is kell engedni a lóerőket – közölte a német közlekedési minisztérium, amely bírálta azt a cseh milliárdost, aki nemrég éppen ezt tette.

Közleményében a minisztérium az írta, hogy „elutasít minden olyan magatartási formát a közúti közlekedésben, amely a közlekedők veszélyeztetéséhez vezet vagy vezethet”. "Minden közlekedőnek be kell tartania a közúti közlekedés szabályait, szögezte le a minisztérium. A kormány szerint csak azért, mert az Autobahn bizonyos szakaszain nincs kihelyezett sebességkorlátozás, még nem jelenti azt, hogy olyan gyorsan lehet menni, ahogy csak akarunk.

Az interneten közzétett videón látható, hogy a sofőr elérte a 259 mérföld/órás (417 km/órás) sebességet, ami mindössze 3 kilométer/órával maradt el az autó elektronikusan korlátozott végsebességétől. Passer leírta, hogy a gyorsulás során a biztonság volt a legfontosabb, ezért olyan útszakaszt választott, amely egyrészt háromsávos volt, másrészt pedig 10 kilométeren keresztül egyenesen haladt, így a látási viszonyok tökéletesek voltak.

A német közlekedési minisztérium azonban olyan jogszabályokra hivatkozik, amelyek valóban tiltják a veszélyes vezetést az autópályán.

„A közlekedésben résztvevőknek úgy kell viselkedniük, hogy más személyt ne károsítsanak, ne veszélyeztessenek és ne akadályozzanak, illetve nem okozhatnak több kellemetlenséget, mint ami az adott körülmények között elkerülhetetlen” – fogalmaz az autópálya-szabályzat egyik pontja, amely azt is kimondja, hogy a járművezetők nem léphetik át azt a sebességet, ami fölött már irányíthatatlanná válhat az autó.