Még én is ráfüggtem Rosberg vlogjára, pedig nem nagyon szerettem aktív éveiben. Minden részben valami őrültségre vetemedik, amit igényes képsorokkal támogat meg. Szeptember 23-án került fel a Youtube csatornájára az utolsó epizód, amelyben elvitte egy tesztkörre a Polestar 1 utolsó, gyártás előtti változatát, majd egy sétát tehetsz vele a Frankfurti Autószalonon.

A Polestar több mint két éve fejleszti első sorozatgyártásba szánt modelljét, melynek utolsó prototípusát vezethette Rosberg a reptértől a Frankfurti Autószalon helyszínéig. Az idő szűkössége ellenére úgy látszik tetszett neki, amit tapasztalt.

Nico Rosberg a Polestar volánja mögött

A Polestar 1 utastere sokban hasonlít/megegyezik egy Volvoéval. Természetesen a legmodernebb kiegészítőket kapta, köztük egy teljesen digitális óracsoportot, arckép orientált infotainment rendszert, számos szénszálas elemet és karcsú, három küllős bőr kormányt.

Kívülről nézve a Polestar 1 gyakorlatilag megegyezik a 2016-ban bemutatott Volvo Concept kupéval, ez azt jelenti, hogy maradtak a modern vonalakkal határolt formák.

Nico Rosberg a Polestar 1 mellett guggolva

A Polestar 1 a hajtásláncában különbözik az összes többi Volvo modelltől, ugyanis ezt egy 2 literes turbós hibrid erőforrás mozgat. A hátsó tengelyt két villanymotor hajtja, a kombinált teljesítmény 592 lóerő és 1 000 Nm. A morgásnak és elektromos összkerék-hajtásnak köszönhetően a cég állítása szerint mindössze 4 másodpercre van szüksége a 100 km/óra eléréséhez.

A Polestar nemrégiben mutatta be új, kínai gyártóüzemét, ahol a következő három évben évente mindössze 500 példány készül majd belőle.