2020. május 07. | 11:07

A japán autógyártó május végén fogja ismertetni a közeljövőre vonatkozó terveit.

A Reuters névtelen informátorokra hivatkozva arról írt, hogy a Nissan egy az egyben kivonulhat az európai piacról. A Nissan cáfolta a hírt, de az biztosnak tűnik, hogy a jövőben Észak-Amerikára, Kínára és a hazai piacára, Japánra helyezné a nagyobb hangsúlyt.

A Nissan május 28-án fogja a világ elé tárni a működése optimalizálására, és a költségei csökkentésére irányuló hároméves tervét. A program részleteiről nevük elhallgatását kérő személyek számoltak be a világ egyik legismertebb hírügynökségének, a Reutersnek.

A Nissan már a koronavírus-járvány előtt is komoly slamasztikában volt, szintén a Reuters írta meg január végén, hogy Japán második legnagyobb autógyártója válsághelyzetbe került. Úgy tudni, hogy a márka több országban (pl. Oroszországban, Malajziában, Mexikóban és Brazíliában) a modellkínálat szűkítésére készül és a termelését is jelentősen visszafogja. Ez azt jelenti, hogy a Nissan évi 7 millió autóról 5,5 millió autóra csökkenti a gyári kapacitását, a napi három helyett ezentúl ugyanis napi kettő műszakban fog zajlani a termelés a gyáraiban.

A kiszivárgott hírek szerint a Nissan és a Mitsubishi a plug-in hibrid technológiák fejlesztésében kíván együtt dolgozni, utóbbi pedig vezető szerephez juthat a Japánon és Kínán kívüli ázsiai piacokon. A Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség harmadik tagja, a Renault az európai piacra fog koncentrálni, közben pedig az elektromos járművekhez kötődő technológiák fejlesztésére fog összpontosítani.

A Nissan angliai részlege ugyanakkor jelezte, hogy a márka a hírekkel ellentétben továbbra is képviseltetni fogja magát Európában. A második generációs Qashqai és Juke SUV modellek szép eladási számokat produkáltak az öreg kontinensen, kiváltképp az Egyesült Királyságban. Ráadásul a vállalat 400 millió fontot fordított a sunderlandi Nissan-gyár korszerűsítésére, ez is ellentmond az európai piac elhagyásáról szóló pletykáknak.