2018. november 15. | 13:02

Versenyképes árral indít az Államokban a Hyundai ütős kis hot hatch modelljével. A Veloster N-ért közel 8 millió forintot kell letenni az asztalra.

A koreai márka kedden jelentette be, hogy a Veloster 2019-es, N-jelzésű kivitelének ára 27 785 dollárról, mintegy 8 millió forintról indul, és ebben a kiszállítás díja is benne van.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

Az alapár függvényében a vevők egy turbós 2,0 literes, soros négyhengeres motorral szerelt járművet kapnak kézhez, mely 250 lóerő teljesítésére képes, valamint csak és kizárólag hatfokozatú manuális váltóval vásárolható meg.

Elektronikusan szabályozható felfüggesztés tartja az autót, a fékekhez elölre 13, míg hátulra 11,8 coll méretű nyergeket illesztettek, a kipufogónyílás nagyobb, a hang pedig ezáltal öblösebb lett. A Hyundai i30 N, annak is a Performance csomaggal ellátott kiviteléhez képest a Veloster N nem 19-es, hanem 18 colos kerekeken gördül, azokat pedig 225/40 R18 méretű Michelin Pilot Super Sport abroncsok fednek körös-körül.

A beltérben továbbá olyan üzemmódok közül lehet válogatni, mint a Normál, az ECO, a Sport, az N és az N Custom. Az utastérben ezenkívül szövettel borított sportüléseket, egyedi kormányt és váltógombot, nyolccolos kijelzőt és infotainment-kiegészítést, ugyanakkor egy Infinitiy prémium hangrendszert is kínál 8 hangszóróval és egy mélynyomóval.

A már felemlegetett Performance csomag további 2 100 dollárt, azaz csaknem 600 000 forintot dob az alapárhoz, ennek megvásárlása főként azon ügyfelek számára ajánlott, akik a maximumot akarják kihozni a kis koreai hatchbackből.

A csomag tartalma további 25 lovat ad a már egyébként sem gyenge 250-hez, ezenkívül pedig részlegesen önzáró differenciálművet és azokat a bizonyos 19 colos könnyűfém felniket. Ezekhez a kerekekhez már strapabíróbb, sportosabb Pirelli P Zero abroncsok járnak 235/35-ös méretben.

Velosterhez ugyan sajnos még nem, de a koreai márka immáron három N-jelzésű modellje közül az i30 N-hez korábban volt szerencsénk. Az autóról átfogó tesztvideó is készült, melyet Youtube csatornánkon tekinthetsz meg!