2023. november 13. | 16:06

Az olaj- és gázipari vállalat a jövőt szem előtt tartva vágná olyan fába a fejszéjét Magyarországon, amire eddig még nem volt példa.

Az új székház beázása és a vizet adó benzinkút után ismét egy vizes esetbe bonyolódott a MOL, ám ha bejönnek a számítások, akkor ezzel történelmet írhat, ráadásul a környezetvédők elismerését is kivívhatja. A cégcsoport ugyanis egy teljesen új módszerrel bányászhat az elektromos autók egyik legfontosabb hozzávalójaként számontartott lítiumot hazánkban.

Mint korábbi kutatásokból kiderült, az Orosháza közelében található Pusztaföldváron lítiumban gazdag a föld alatti víz, aminek kinyerése két dolog miatt is igen hasznos lehet. Egyrészt az anyagot számos modern gyártási területen alkalmazzák: üveg-előállításhoz, akkumulátorgyártáshoz és a repülőgépiparban is elég fontos alkotóelem.

Másrészt a MOL szakemberei a szénhidrogén-kitermelésnél már egyébként is felszínre hozott vizet hasznosítanák a lítium kinyeréséhez, amely folyamat körforgásos és így jóval környezetbarátabb lenne, mint a világban jelenleg alkalmazott bányászati eljárások.

Az Index jelenlétében fedte fel a MOL, hogy lítiumkitermelési próbaprojektet indít. A helyszín Pusztaföldvár, egy hozzávetőleg 1400 lakost számláló Békés vármegyei falu. A lap kérdésére Ivancsics Péter, a MOL Békés régió kutatás-termelési vezetője elmondta, hogy a telephelyen dolgozók közül sokan a közelben laknak, többen százéves múltra visszatekintő bányászcsaládok leszármazottjai.

A település azért is különleges, mivel vizeiben olyan a lítiumkoncentráció, hogy érdemes megpróbálni leválasztásos technológiával kinyerni belőle az alkálifémet, így a szénhidrogén-kitermelés során egyébként is felszínre hozott vizet hasznosítják majd. Schubert Archibald, a kutatás-termelési igazgató hozzátétette, a lítium az energiaátmenet kritikus fontosságú alapanyaga, amelyet számos más felhasználási terület mellett az akkumulátorgyártásban használnak. Maga a Lítium-Projekt előkészítése 2019-ben kezdődött vízminták elemzésével. Ekkor jöttek rá, hogy a pusztaföldvári lelőhely bővelkedik az alkálifémben.

„A MOL által tesztelni kívánt, jelenlegi legmodernebb technológia a leginkább környezetbarát megoldás: kíméletesen, körforgatással hasznosítja az olajtermeléshez egyébként is kibányászott föld alatti vizet és megkíméli a termőföldeket” – mondta a kutatás-termelési igazgató

Az Indexnek részletesen is bemutatták, hogyan nyerik ki a lítiumot a pusztaföldvári mélyvízből. A folyamatnak öt kulcslépése van:

  • Leválasztják a már meglévő kutakból kitermelt olajkísérő vizet.
  • Leválasztják a már termelt olajat is.
  • A víz bekerül a lítiumleválasztó egységbe.
  • Leválasztják a nyers lítiumot a vízből (ez legtöbb esetben lítiumsó).
  • A vizet visszasajtolják a meglévő kutakon keresztül az eredeti rétegbe, ezzel egy teljes kör játszódik le, amelynek során a víz mentesül az amúgy káros anyagoktól.

„A hagyományos, világszerte jelenleg is széles körben használt technológiák nagymértékű terhelést jelentenek a környezetre: mind a külszíni fejtés, mind a lepárlás jelentős hátrányokkal jár az itt bevezetendő technológiához képest” – mondta Schubert Archibald.

Hozzátette, hogy vannak olyan országok, ahol akár évekig párologtatják medencékben a vizet, ameddig már csak a lítiumsók maradnak hátra. Ez a folyamat egyértelműen gyorsabb.

Az alkálifém nemzetstratégiai szempontból is létfontosságú, hiszen a jövő technológiáinak elengedhetetlen összetevője, míg ellátási biztonságot ad, hogy nem kizárólag külföldi forrásokból (például Kínából) kell beszerezzük az anyagot. Teszt projekt lévén azonban nem árt észben tartani, hogy a hazai lítiumkinyerés körül egyelőre még sok a kérdőjel, hiszen többek között nagyon hullámzó a lítium világpiaci ára, illetve még tartanak a mérések, így pontosan nem tudjuk, milyen mennyiségben és minőségben áll rendelkezésre a fém.

Mivel már a próbatermelés is több milliárd forintba kerül, kiterjesztése pedig sok tíz milliárdos nagyságrendű költséget jelenthet a vállalatnak, a MOL elemzi az adatokat és utána hoz végleges döntést. Terveik szerint jövőre befejeződik a megfelelő kutak kiválasztása, ezután a többféle, de azonos alapelven működő K+F- (kutatás-fejlesztés) technológia tesztelése következik azért, hogy megtalálják az ideálist. A hosszú távú terv akár évi több ezer tonnányi lítium előállítása lenne.

MOL