2022. november 28. | 10:47

Egy traktor eladása után alakult ki a szóváltás, most megtörtént a vádemelés.

Még 2021 áprilisában történt az eset, amikor egy jakabszállási férfi eladott egy másik férfinek egy traktort, ám a törzskönyvet ekkor nem tudta átadni, így azt későbbre ígérte.

Néhány nappal később a sértett autójával megjelent a tanyán, hogy átvegye a szóban forgó okmányt, ám az eladó még ekkor sem akarta odaadni a törzskönyvet. 

Ekkor szóváltásba keveredtek, majd az eladó egy vascsővel ütni kezdte a vevő autóját, amiben benne ült a sofőr.

Az ütések következtében az első szélvédő és a bal első ajtó üvege betört, a B-oszlop kerete megrongálódott, amivel a vádlott összesen 255 ezer forint kárt tett az autóban. A kitört üvegszilánkok a sértett fülét is megsebesítették, azonban a férfi a 8 napon belül gyógyuló felületes vágott sérülések miatt nem kérte támadója megbüntetését.

Az ügyészség a rongálás vétsége miatt benyújtott vádiratában büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban indítványozta a férfi felelősségre vonását. A Kecskeméti Járásbíróság a tárgyalás mellőzősével meghozott büntetővégzésében a vádlott bűnösségét a váddal egyezően megállapította és vele szemben 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá kötelezte a sértett járművében okozott kár megtérítésére.

Magyarország Ügyészsége