Puskával a motortérben furikázott egy 3 fős társaság Héregen

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-08-05, 07:27

A rendőrség egy negyedik személyre is lecsapott.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével négy személyt fogott el, akik engedély nélkül tartottak fegyvereket és lőszereket.

Az összehangolt akcióra még szombaton került sor, dél körül. Ennek során a rendőrök Héreg belterületén igazoltattak egy gépkocsivezetőt és két utasát. Az autó átvizsgálása során a motortérben egy lőfegyvert (a képek tanulsága szerint egy puskát) és egy hangtompítót találtak a rendőrök. A kocsiban ülők közül senki sem rendelkezdett a fegyver tartásához szükséges hatósági engedéllyel.

A rendőrség rárepült egy 72 éves héregi lakosra is, akitől a feltételezett elkövetők a fegyvert vásárolták. A férfi ingatlanának átkutatása során lőfegyvert és lőszereket találtak és foglaltak le, vagyis beigazolódott a rendőrség gyanúja. A nyomozók a négy személyt lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Két férfit őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak lakhelyén tartott kutatás során további lőfegyverek és lőszerek kerültek elő.

 

Kapcsolódó írások

Hibásan működő első fényszóró szemből fotózva
2019. november 05.
A rendőrség nem szívatni akarja a sofőröket, állítja Berzai Zsolt alezredes.
2019. november 06.
Nem akart kocsiba pattanni, és gyalogolni sem volt kedve.

További hírek