2019. május 15. | 12:37

Az autonóm vezetési technológiák feltalálása drasztikusan megváltoztathatja a járművek jövőbeli tervezésének módját, formavilágának kialakítását

Hawon Jang, koreai származású formatervező elképzelte, milyen lenne, ha az önvezető autóknak nem hogy kormányuk, ablakaik sem lennének. Így aztán a későbbiekben előfordulhat, hogy az autók randevú-helyszínként is tökéletesen megállják majd helyüket.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

Míg a hagyományos autók belterét többnyire átlátszó üvegfelület öleli körül, a Renault XY-2 valamelyest felrúgja ezt a tradíciót. Első ránézésre az utastérnek valójában semmi tulajdonságát nem lehet felfedezni, hiszen a jármű teljes karosszériáját vakító ezüst fényezés borítja.

A fiatal, tehetséges formatervező ugyan nem a francia vállalat dolgozója, így a Renault XY-2 nem tekinthető hivatalos koncepciónak. A dizájner merész elszántsággal alkotta meg az utasteret, mely összességében két fő számára képes elegendő helyet biztosítani. Az utazók egy-egy kisebb ülésbe csöppenhetnek, melyeket egy fekete fal választ el egymástól. Amennyiben a két fél szimpatizál egymással, lehetőségük van hátrébb tolni az üléseket és máris engedhetnek az intim élvezeteknek, hiszen Jang úgy képzelte el ezt a tanulmányt, hogy minden, ami az utastérben történik, ott is maradhasson.

Az önjáró rendszerrel ellátott gépjárművek a legtöbb autógyártó számára lehetővé teszik, hogy újabb és újabb külső-belső formavilág megalkotásában gondolkodhassanak. Ennek ellenére talán mégsem lenne a legjobb kivitelezés, ha sem befelé, sem kifelé nem lehetne rendesen látni, főként, hogy ezek az autók kamerák, szenzorok és komputerek segítségével haladnak az úton. Elég klausztrofóbikus élménynek hangzik!

Az XY-2-t leginkább a 2018-as Párizsi Autószalonon bemutatott Renault EZ-Ultimo koncepcióhoz lehet hasonlítani, melynek kabinja sokkal inkább egy társalgó hatását keltette, mintsem egy szimpla helyét, ahol az utasok normális esetben a dugóban üldögélnek.

Az XY-2 nyilvánvalóan nem a mai utakra tervezett jármű, futurisztikus küllemével sokkal inkább a távoli jövőbe tekint, ahol a járművek több szempontból sem a már megszokott vonalat fogják reprezentálni. Egy ízig-vérig franciásra sikeredett autóról van szó, amennyiben a Renaultnak is megtetszik, még az is előfordulhat, hogy gyártásba kerül a koreai fiatalember által elképzelt gépezet!