2020. július 13. | 16:00

A fiatal sofőr társa ellen nem indult eljárás.

Péntek este a győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki aznap az egyik belvárosi körforgalomban anyagi káros balesetet okozott, miközben az autójával farolgatott.

Győr polgármestere, Dr. Dézsi Csaba András osztotta meg elsőként azt a videót, amelyen két BMW-s közlekedik veszélyesen az egyik belvárosi körforgalomban péntek este. A szemtanúk elmondása szerint a balesetet okozó BMW vezetője a körforgalomban gyors tempóban rótta a köröket egy másik gépkocsival. Miközben nagy sebességgel haladtak, csikorgó gumikkal kifaroltatták a járműveiket.

Aztán az egyik BMW-s belerohant a körforgalomban szabályosan haladó fekete színű autóba. Az ütközés ereje akkora volt, hogy a balesetet okozó négykerekű a vétlen autót nekilökte a fehér színű Toyotának, annak a sofőrje éppen a gyalogos-átkelőhelyen engedett át valakit. A rendőrök később elfogták a felelőtlen sofőrt, akit aztán előállítottak a rendőrkapitányságon.

A környékbeliek szerint sok autós száguldozik abban a körforgalomban, korábban egy autós belerohant a körfogalom mellett épített kerítésbe. Egy ott élő férfi azt mondta, hogy főleg éjszaka szabadulnak el az autósok, felverve a környék csendjét. Az RTL Híradó beszámolója szerint a balesetet okozó fiatalt már hazaengedték a rendőrök, de az ügyében még tart a nyomozás. A társa ellen ugyanakkor nem indult eljárás.