A benzinkutakat is érinti a döntés.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 2019 első hat hónapjában (vagyis januártól júliusig) több mint 15 százalékkal nőtt azoknak a magyar autósoknak a száma, akik a D2 kategóriába tartozó járművükre D1-es - azaz személygépjárműre érvényes - országos, havi vagy 10 napos matricát vásároltak.
A NÚSZ azt is közölte, hogy már tavaly is több tízezer fizetésre felszólító levelet küldött ki azoknak az autósoknak, akik a matrica megvásárlásakor kategóriát tévesztettek. A tévedés egyébként sok pénzébe kerülhet az embernek, ha ellenőrzéskor valaki lebukik azzal, hogy a D2-es matrica helyett a D1-es díjkategóriába tartozó e-matricával közlekedik, akkor az illető személynek különbözeti pótdíjat kell fizetnie, ami 7 500 forintra rúg.
A probléma kiküszöbölése végett a NÚSZ úgy határozott, hogy októbertől már csak nála lehet venni 2019-re érvényes éves, országos e-matricát, szóval a benzinkutakon erre már nem lesz lehetőséged. Helyette fel kell menned az ematrica.nemzetiutdij.hu weboldalra, vagy be kell fáradnod a NÚSZ egyik ügyfélszolgálati irodájába (azokból 19 áll rendelkezésre az autósok számára). A 2020-ra érvényes, országos e-matricák értékesítésébe ugyanakkor becsatlakozik majd a NÚSZ viszonteladói hálózata is.
A szolgáltató egy tanácsot is adott, felhívta a figyelmet arra, hogy a D2-es kategóriába tartozó járműveknél egyszerűen már nem éri meg idénre éves országos e-matricát venni, az ugyanis 42 980 forintba kerül, míg a havi matrica csak 9 560 forintot kóstál. Ebből az évből már csak 3 hónap van hátra, nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, miért jobb havi matricákat vásárolni az országos helyett.
Autópálya-matrica vásárlásakor mindig a forgalmi engedélyben található adatokra támaszkodj. Ha azt látod, hogy a „J” mezőben az N1 kód vagy N1G kód kacsint rád, akkor biztosan D2-es matricát kell vásárolnod. M1 kód esetében akkor kell D2-es matricát venned, ha a kocsid 7-nél több személy szállítására alkalmas.
A magyar állam egyébként milliárdokat söpört be az e-matricák eladásából, a pontos összeget meglátva leesik majd az állad. Elméletileg a befolyt összeget a hazai utak karbantartására és javítására fordítják.
Ha kíváncsi vagy az autós világ legérdekesebb híreire, akkor nézd meg az Alapjárat hírműsorát!
MTI