2023. június 21. | 08:20

Egy-két évvel ezelőtt még csak feleannyian rollereztek idehaza, mint idén egy friss felmérés szerint.

Tavaly a Kerékpáros klub készített felmérést, amelyben a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy van kerékpárja, és 16 százalékuk elsődleges közlekedési eszköznek jelölte meg a biciklit. A jellemző útvonal ezzel az eszközzel a 10 km körüli táv.

Hasonló felmérést végzett most a Jövő Mobilitása Szövetség, ahol a rollerezés hazai viszonyait kutatták. Ezzel az eszközzel 5-8 kilométert tesznek meg átlagosan az emberek, Budapesten pedig egy új rollerszolgáltató is színre lépett, így 7 százalékkal nőtt az e-rolleres forgalom 2022 májusához képest.

A szövetség szerint azért váltanak egyre többen a mikromobilitási eszközökre, mert úgy gondolják, hogy a nagyvárosok márt nem bírnak el több autót, valamint kevesebb stresszel jár a rollerezés és parkolóhelyet sem kell keresni.

Kárpáti András, a JMSZ elnöke azt mondta, a szövetség a városi közlekedésben mindenkit, aki megteheti, a tömegközlekedés, a közösségi közlekedési eszközök és a mikromobilitás felé terel, aminek egyik eleme lehet az autós közlekedés, és ami jól kombinálható a mikromobilitási eszközökkel.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az iskolai szünet beköszöntével egyre több gyerek használ biciklit és rollert a közutakon, így az autósoknak is nagyobb figyelemmel kell lenni rájuk. Hozzátették, hogy elkötelezettek amellett, hogy a 10-14 év közti gyerekek számára megteremtsék a lehetőséget arra, hogy már általános iskolában egy alap KRESZ tanfolyamon vehessenek részt.

Az unió Magyarországra vonatkozó adatai szerint 2018 és 2020 között 122 kerékpáros vagy más kétkerekű eszközön közlekedő vesztette életét, ezen balesetek nagyrésze városi közlekedésben történt. A tájékoztatás alapján ez jelentős, 22 százalékos csökkenést mutat a korábban vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakokhoz képest.

A súlyos sérülések száma 4 százalékkal csökkent: 2010 és 2012 között 2131 biciklis vagy kétkerekű eszközön közlekedő sérült meg súlyosan balesetben, 2018 és 2020 között 2048. A JMSZ felmérése szerint napjainkban 80-100 ezer roller van forgalomban itthon, ebből mindössze 25 ezer bérelhető, a többi magántulajdonban van.

MTI

Depositphotos