Szabadságra vágysz? Ez a lakóautó lehet a jegyed hozzá!

Közzétéve:
2020-11-10, 05:17

A Cummins 5,9 literes sorhatosával működő, négykerék-meghajtású géppel valóban kimehetsz a világból.

A következő történet főszereplőjéről első ránézésre azt hihetnéd, hogy egy katonai expedíciókra használt járműről van szó. Az erősen átalakított 2005-ös Ford F-450 azonban egy olyan lakóautó, mely nem ismer lehetetlent. Az eredeti PowerStroke V8-as dízelt a Cummins 5,9 literes sorhatosa váltotta fel, a motorban a dugattyúk és a főtengely, valamint a turbó is felújításra került.

Az EarthRoamer gyakorlatilag egy ház négy keréken. A Bring A Trailer oldalon meghirdetett árverés legmagasabb licitje 15,7 millió forintnak megfelelő amerikai dollár, ami még feljebb kúszhat, hiszen az aukció csak kedden zárul.

Négyévszakos járműnek tervezték. A vezetőfülkét és az elülső karosszériát színcsiszolással látták el, a lakóautó új ablakokat és kéttörzsű motoros tetőablakot is kapott. Fontos tudni, hogy ez a tetőablak vészkijáratként is szolgál – sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség.

Ford F-450

Ford F-450

Ami a belső kialakítást illeti, a Ford F-450 műszerfala tulajdonképpen változatlan maradt, illetve a bőrülésekhez is ragaszkodtak az alkotók. A modern technológia jegyében az autóban USB-csatlakozók és LED-világítás is található. A felszereltséget és a komfortérzetet egy alvófülke, egy kisméretű konyha, valamint egy WC-vel és zuhanyzóval ellátott fürdőszoba növeli. Az utastérben légkondicionálásra van lehetőség, a fűtésről pedig egy olajjal működő fűtőtest gondoskodik.

Ford F-450

Ford F-450

Ahogy fentebb említettem, ezzel a lakóautóval a világ végére is elmehetsz, ám ekkor sem leszel teljesen elzárva a külvilágtól, ugyanis egy mobilantenna segítségével az internetes kapcsolat létesítése is megoldható.

A kilométerórában jelenleg 83 600 kilométer van. A koronavírus-járvány miatt kerülni kell többek között a csoportos utazásokat is. Az EarthRoamer segítségével a kirándulni vágyók megkapják a lehetőséget, hogy biztonságos és kényelmes körülmények között megszökjenek a világ elől.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Volkswagen Bogár
2020. március 04.
Nézd meg, mi történt ezzel a Volkswagen Bogárral!
lakó pickup
2014. április 04.
Az autóban konyha és nappali is található, a lakáshoz még veranda is tartozik.

További hírek