Félelem nélkül: Ford F150 Raptor 3.5 V6 (2019) – Teszt + Videó

Közzétéve:
2019-05-11, 09:17

„Hódíts meg!” – kiáltotta a szántás. A Ford F150 Raptorral mindez gyerekjáték.

Észak-Amerika legnépszerűbb járművének kigyúrt, Raptor névre keresztelt változatát volt szerencsénk kipróbálni Müller Attival, nagy bánatunkra azonban csak egy napot töltött nálunk a jármű. Ennyi időnk volt arra, hogy a Csapatod.hu pályáján, a Funnycar instruktorának figyelő szemei mellett összesározzuk, majd Budapest másik oldalára áthajtva a Kärcher segítségét kérjük az F150 Raptor mosásával kapcsolatban. Talán így tudtuk a leginkább szemléltetni azt, hogy mire is képesek a Kärcher különböző termékei, és hogy miért fontos a téli időszak utáni alapos, alvázmosással egybekötött autótisztítás.

Ford F150 Raptor – karakán pickup

A már említett amerikai kontinensen gyakorlatilag több kategóriában hódítanak ezek a kisteherautóként működő gépjárművek. A nálunk is népszerű pickup szegmens egyik meghatározó képviselője a Ford Ranger, ami odaát eltörpül a belépő szintet jelentő F150 mellett. A Ford Solymártól első ízben kapott, VR-csomagos Rangerrel is kitűntem a hazai utakon, hát még az F150 Raptorral. Azt előre tudtam, hogy nem szeretnék vele a városközpontba bekeveredni, elég egy óvatlan iránymutatás a Waze-től és egy szűk, egyirányú utcában találom magam, ahonnan csak daruval tudnak majd kiemelni. Kész rémálom!

Ford F150 Raptor teszt Alapjárat

A Ford Solymár telephelyéről történő kiállás után már egy kicsivel határozottabb voltam. Menni fog ez! - gondoltam. A normál F150-hez képest szélesített karosszériaelemeket találhatsz a Raptoron, gyakorlatilag az egész, hűtőrács alatti lökhárító vaskos fémből készült – nem szívesen kenődnék fel rá. Fel sem tudnék rá kenődni, hiszen maga alá gyűrne, aztán alulról szagolhatnám a duplaturbós V6-ot, aminek szellőztetését, a forró levegő kiáramoltatását a motorháztető nyílásai végzik.

Ford F150 Raptor teszt Alapjárat

Az F150 Raptor 7 különböző színben kapható, valójában jól áll a Lighting Blue szín a Super Crew karosszériakivitelnek, ami négy teljes értékű ajtót takar, vagyis a legtágasabb verzióról van szó. A BF Goodrich KO2 gumiabroncsok 315/70 R17 méretben láthatók, kifejezetten offroadra tervezett típusok, amik aszfaltúton sem hallatják zavaróan magukat. A platón egy feláras, komoly fizikai behatásnak is ellenálló burkolat található, ha sötétben matatnál odafent, akkor a LED világítótestek lehetnek a segítségedre.

Ford F150 Raptor – fejedelmi kényelem

A Csapatod.hu pályájára tartva valahova be kellett dobálni a forgatáshoz szükséges eszközöket, amiket azért mégsem tehettünk a platóra, így a hátsó ülőlapok felhajtását választottuk. Alapból nagy a hely hátul, a lábtér egészen elképesztő és szélességében is sokat ad az F150. Talán az első olyan pickup pályafutásom során, amiben elképzelhető három embernek hátul is kényelmesen utazni. Az első üléseken szintén fejedelmi helykínálat fogad, a könyöklő egy ülőlap széllességével ér fel és olyan mély, mint Mória bányájának legmélyebb pontja, ahová Gandalf jó pár napon át zuhant.

Ford F150 Raptor teszt Alapjárat

A hűthető, fűthető, 10 irányban állítható, memóriás ülések lecserélhetők Recaro sportülésekre, ha a kedves vevő úgy kívánja. Ha ennek beállításával megvagy, akkor következhet a pedálsor, ami szintén elektromosan szabható személyre. Jól megszokott Fordos elrendezés és minőség. Kétzónás digitklíma, elektromosan elhúzható hátsó ablakocska a platóra mutató szélvédőn, holttérfigyelő, rengeteg 12V-os csatlakozó, fűthető kormánykerék, amin piros bőr darabka jelzi a középállást, vészfékezőrendszer, tempomat és a mindenképpen ajánlott 360 fokos kamerarendszer is helyet kapott az autóban.

Ford F150 Raptor teszt Alapjárat

Az analóg óracsoportok között bukkanhatsz rá a guminyomás, turbónyomás, olaj- és váltó hőmérséklet számaira. A Ford Sync 3 infotainment rendszere versenyképes tudástárral, számos kapcsolódási lehetőséggel jelenik meg a középső 8 colos érintőkijelzőn. Az amerikaiak előrelátó képességét dicséri, hogy beépített, hangolható garázskapu nyitó található a napellenzőn, valamint a panorámatető kapcsolója mellett számos billenőkapcsolót helyeztek el, amikre adott esetben rá tudod kötni az utólagosan felszerelt szúrólámpákat.

Ford F150 Raptor – kamionnal csapatni a mezőn

Ha nem nézted volna még meg a cikk elején található videót, akkor tedd meg, hiszen a videó elején átjön, hogy mire is képes a Ford F150 Raptor a kikapcsolt kipörgésgátlóval, pofátlanul Sport módban használva földúton. Fenomenális élmény egy közel 2,5 tonnás, erőtől duzzadó pickupot terelgetni ilyen közegben még akkor is, ha nem az első Raptorból ismert 6.2 literes V8-as motor dolgozik benne. Ez ugyanis egy Ecoboost szellemiségben készült 3.5 literes V6-os erőforrás, amit két turbóval támogattak meg, így képes a 450 lóerő és a 691 Nm-es maximális nyomaték teljesítésére.

Ford F150 Raptor teszt Alapjárat

A 10 sebességes váltó ügyesen osztja be az erőt, Normál és Sport módban alapvetően aszfalton ideális a jármű, de természetesen található benne Baja üzemmód a nehezebb terepekre, ilyenkor az összkerékhajtással sem kell törődnöd, mindent magának konfigurál. Alapvetően 2WD-ben működik, létezik automata négykerék, állandó négykerék és felező is az autóban, amiket az üzemmódválasztón kívül te is tudsz kapcsolgatni. A turbóknak köszönhetően azonnal jelentkezik az erő, határozottan rántotta ki magát a sárgödörből többször is és a siratófal sem okozott kihívást az off-road pályán. A gyorsulás kapcsán sincs szégyellni valója, hiszen a gyártó szerint 6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, viszont, ha sűrűn választod a teligázas kigyorsításokat, akkor könnyedén elfogyaszt 20-25 liter üzemanyagot. Ezeket a számokat produkálta alattam is, abban az egy napban legalább is.

Ford F150 Raptor – a felfüggesztés a lelke

Az adaptív felfüggesztés elképesztően sokoldalú járművé teszi az új F150 Raptort, ami nagyban a Fox Racing Live Valve gátlóknak is köszönhető. Az üzemmód szabályozón keresztül állítható a keménységük és legyen szó tempós vezetésről földúton vagy épp aszfalton, minden szituációban stabilan fekszi az utat a gigantikus pickup. Vezetni egészen egyedülálló, azonban mi európaiak nem ezekhez a méretekhez és tudáshoz vagyunk szokva, pláne nem ahhoz, hogy egy pickupot sportosan vezessünk árkon-bokron át. Repkedni sem igazán volt merszünk, de a frissen bemutatott Ranger Raptor és az F150 Raptor sem riad vissza attól, ha két bukkanó között elemelkednek a kerekeik a földtől.

Ford F150 Raptor teszt Alapjárat

A pár hónapja nálunk megfordult Ranger sem a mindennapos használatából fakadó kényelméről híres, ahogyan az F150-sem, de az amerikai útviszonyokat és igényeket tekintve ez egy komfortos jármű, ami akár kemény munkára is fogható. Természetesen vontatási segéd is kérhető hozzá és megtalálható az úgynevezett Trail Control is az extralistán, ami gyakorlatilag egy sebességtartó automatikát takar terepre - 30 km/h-ig képes kúszó mozgást végezni, neked pedig csak a kormányzásra kell koncentrálnod.

Ford F150 Raptor ár és összegezve

Szerintem egyértelművé vált számodra rövid kis videónkból, hogy a Ford F150 Raptorhoz nem igazán hasonlítható semmi, talán a kistestvért, az európai fejeknek is könnyebben befogadható Ford Ranger Raptort lehetne említeni. Fejedelmi kényelem, megannyi extra, strapabíró, bivalyerős hajtáslánc, sokoldalú felfüggesztés, kimagasló off-road képességek és munkabírás jellemzi. De ne feledkezzünk meg az árakról sem, hiszen, ha szeretnél egy ilyen utcai ragadozót vásárolni, akkor bruttó 32 millió forintot kell összekuporgatnod! Sok szerencsét és türelmet hozzá!

Ford F150 Raptor 3.5 V6 AWD A10 (2019)

  • Lökettérfogat: 3490 cm3
  • Hengerek/szelepek: 6/24
  • Max. teljesítmény: 450 LE 5000/perc
  • Max. forgatónyomaték: 691 Nm 3500/perc
  • Hossz./szél./mag.: 5890/2192/1994 mm
  • Tengelytáv: 3708 mm
  • Saját tömeg: 2584 kg
  • Városi fogyasztás: 15,7 l
  • Országúti fogyasztás: 13,1 l
  • Vegyes fogyasztás: 14,7 l
  • Tesztfogyasztás: 24,6 l
  • CO2 kibocsátás: n.a.
  • Végsebesség: n.a.
  • 0-100: 6,0 s

Kapcsolódó írások

Motorfrissítéssel érkezik a 2019-es Ford F-150 Limited
2018. július 29.
A 2019-es F-150 Limited a Raptor 3.5 literes iker-turbófeltöltős V6-os erőforrását fogja kapni.
Honda HR-V teszt
2019. április 05.
A ráncfelvarrott HR-V tartogat meglepetéseket, ezzel a konfigurációval azonban inkább városi közlekedéshez ideális. Összehasonlító teszt videó a Csapatod.hu off-road pályáján, a Funnycar instruktorával!
Top 8 leggyorsabb pickup
2018. április 08.
A gyors pickupok léteznek? Gyárilag? Igen, és a csúcstartó akár egy Aston Martint is lekörözne. Íme a 8 leggyorsabb platós kisteherautó!
Európában is kapható lesz a Ford Ranger Raptor
2018. augusztus 23.
Az Ford pick-upja eddig csak az ázsiai piacon volt elérhető, 2019-től azonban Európában is forgalmazzák.