2023. április 19. | 10:51

Az olaj világpiaci árának mozgása és a forint további gyengülése okozhat majd gondokat.

A GKI gazdaságkutató cég foglalkozott nemrég az üzemanyagok árával és felmérésük nem éppen pozitív jövőképet festett előre. Eleve különös a jelenlegi helyzet, mivel a gázolaj 16 éve nem volt olcsóbb a benzinnél, most viszont akár 25 forint különbség is lehet a két üzemanyag ára között.

Most szerdán egyébként ismét áresésre lehet számítani a benzinkutakon, ami a napokban bekövetkezett forint erősödés eredménye. Ez viszont sajnos nem marad így hosszabb távon és kivételesen nem a forint lesz az oka.

Mivel az olaj világpiaci ára valamelyest mozgólódni kezdett, így a Brendt olaj hordónként ára 87 dollárra emelkedett. Tehát ötödével magasabb, mint eddig, méghozzá azért, mert a legnagyobb olajtermelő országok korlátozásokat jelentettek be.

Ennek az oka elméletileg a piac stabilitásának megőrzése, viszont a legnagyobb termelők között van Oroszország is. Sokan arra tippelnek, hogy nagyjából az egész világgal folytatott diplomáciai harc része ez a lépés.

Mellette viszont kisebb mértékben, de Szaúd-Arábia is csökkentette a kitermelést és szintén a piaci stabilitásra hivatkozott. Ennek köszönhetően a GKI adatai szerint napi 2 millió hordó hiányozhat majd a világpiacról, ami akár 100 dollár fölé is viheti az olaj hordónkénti árát.

Ez egy öngerjesztő folyamat része lehet az olyan gyenge gazdaságokban, mint Magyarországé. Mivel az olajár emelkedésével az üzemanyagok ára is emelkedni fog, így ez tovább növelheti az amúgy is EU-s szintén rekord magas inflációt az országban.

A GKI kutatói szerint ez nagyjából 0,5 százalékos inflációtöbbletet jelent, ami jelentkezik majd az árakban. Emellett felhívják arra a figyelmet, hogy 2023 második negyedévére elérhetjük a 650 forintos üzemanyagárakat is.

Depositphotos