Többéves mélyponton zárt a 2020-as újautó-piac idehaza

Közzétéve:
2021-01-04, 18:21

Utoljára 2017-ben adtak el ennél kevesebb új személyautót Magyarországon.

Megérkeztek az óév eladási statisztikái a hazai új autók tekintetében, a Datahouse adataiból pedig az derül ki, hogy 2020-ban összesen 128 031 új személyautót helyeztek forgalomba idehaza, amelynél alacsonyabb érték utoljára 2017-ben volt. A 2019-es évben 157 909 volt ez az adat, amely 2020-ra nagyjából 20 százalékos visszaesést jelent. Ebben természetesen jelentős szerepet játszott a koronavírus-járvány, valamint a gazdaságot egyébként is nyomó válság.

2020-as Suzuki Vitara elölről

Márkák tekintetében a Suzuki végzett az élen 2020-ban, hiszen 14 783 darabot helyeztek forgalomba a japán gyártó autóiból. A második a szintén ázsiai Toyota lett 12 672 darabbal, míg a harmadik helyen a Ford végzett 11 741-gyel. Ezen három márka közül a Suzukinak kellett a legnagyobb visszaesést elkönyvelnie 2019-hez képest, hiszen 2020-ban több mint 40 százalékkal kevesebb új Suzuki helyeztek forgalomba Magyarországon az azt megelőző évhez képest. A Toyota ezzel szemben növelni tudta eladásait, hiszen míg 2019-et 10 963 új forgalomba helyezett személyautóval zárták, addig 2020-ban 12 672 volt ez az adat.

Ami az egyes szegmenseket illeti, az első helyen az alsó-középkategória végzett 30 321 autóval, itt a legsikeresebb modellek a Suzuki SX4 S-Cross, a Skoda Octavia és a Toyota Corolla volt 2020-ban. Ezt követi a B-SUV modellek kategóriája, itt 22 796 járművet helyeztek forgalomba, amelyek közt a legkelendőbb a Suzuki Vitara, a Dacia Duster és a Ford Puma volt. A Vitara egyébként a 2020-as év legtöbbet eladott modellje is lett, hiszen 6882 példányt helyeztek forgalomba belőle. A harmadik legsikeresebb szegmens a C-SUV modellek kategóriája volt, itt a Toyota RAV4, a Kia Sportage és a Hyundai Tucson végzett az élen.

Érdekesség, hogy a Porsche például közel 40 százalékkal százalékkal növelni tudta eladásait, ahogyan a Jeep is jól jött ki a tavalyi évből, hiszen 838-cal több autót értékesítettek, mint 2019-ben.

Ez volt a 10 legsikeresebb autómárka 2020-ban Magyarországon:

  1. Suzuki – 14 783 db
  2. Toyota – 12 672 db
  3. Ford – 11 741 db
  4. Dacia – 10 469 db
  5. Skoda – 10186 db
  6. Volkswagen – 9657 db
  7. Fiat – 6777 db
  8. Kia – 6293 db
  9. Opel – 6110 db
  10. Renault – 5039 db

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Toyota Aygo kiadások
2020. január 06.
Persze SUV-re ne nagyon számíts ennyiért, a Dacia és a Lada kínál egyedüli opciót.
2018-as Subaru XV hátulról
2020. április 01.
A korábbi évekhez képest visszaesést mutatott 2020 tavaszának első hónapjában az újautó-értékesítés.

További hírek