2020. január 14. | 13:06

Meghökkentő felvétel kering a neten.

Péntek este a Liszt Ferenc reptér irányába haladó autósok megdöbbenve látták, hogy valaki vadul tolatni kezdett az M0-son, miután vélhetően elvétette azt a kihajtót, amit kinézett magának. A tolatgató sofőrről videó is készült, amit a Bp-i Autósok Közössége hozott nyilvánosságra.

A kihajtót elnéző sofőr legalább annyit megtehetett volna, hogy felkapcsolja a vészvillogót, de az is elmaradt. Ha pedig navigációval közlekedett a jóember, akkor okosabban tette volna, ha továbbmegy, mert akkor az útvonaltervező program gyorsan kidobott volna egy másik útvonalat.

A Bp-i Autósok Közössége szerint sokan azért esnek pánikba ilyen helyzetekben, mert semmiképpen sem akarnak olyan útszakaszra hajtani, amelynek a használatáért előzetesen nem fizettek. Ezek a sofőrök hajmeresztő mutatványok bemutatásával próbálják elkerülni az atombiztos pénzbüntetést, amivel az a probléma, hogy saját magukon kívül másokat is veszélybe sodornak.

A mostani eset például kirívóan necces volt, hiszen a szabálytalankodó autós a sötétben kezdett lassú hátrálásba. Vagyis a látási viszonyok nem voltak a legjobbak, de szerencsére ebből a tolatgatásból most nem lett baleset.