A koronavírus-járvány miatt sokak anyagi helyzete vált bizonytalanná. Ezekben a nehéz időkben emiatt kevesen vásárolnak új autókat. Az IHS Markit és az AutoScout24 közös felméréséből azonban kiderül, Európában megnőtt a kereslet az idősebb használtautók iránt, a vásárlók ugyanis így próbálják elkerülni a járvány szempontjából kockázatos tömegközlekedési eszközök használatát.

„A közösségi közlekedés nálunk kiváló, ám a COVID miatt inkább jobb elkerülni” - mondja Robert Perez, aki a közelmúltban költözött Argentínából költözött Madridba.

A 33 éves autóipari mérnök egy 2001-es Seat Toledóval jár dolgozni, melyet körülbelül 700 ezer forintnak megfelelő összegért vásárolt az OcasionPlus nevű spanyol használtautós cégnél. A vállalat a járvány kezdete óta négy új kereskedést nyitott, hogy kiszolgálja a járművek iránt megnövekedett keresletet.

Az idősebb autók vásárlásának fellendülése nem tesz jót a közösségi közlekedési hálózatoknak, valamint a környezetnek sem. A tömegközlekedés hanyagolása hosszútávon azonban segítheti az autógyártókat. Rájuk fér a támogatás, ugyanis az új autók eladási mutatói 2020 első 10 hónapjában 27 százalékot zuhantak Európában.

dugó

A London külvárosában található Nawaie Motoring általános igazgatója, Ameen Sultani beszámolója alapján a 3000 fontnál (1,1 millió forintnál) olcsóbb autókat viszik a legtöbben. Sultani szerint a 10 évnél idősebb kocsik ára 25 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban, mivel az emberek a vonat és a busz helyett egyéb közlekedési alternatívákat keresnek.

„A 3000 font alatti autóink nagyon gyorsan fogynak. Nehéz feltölteni a készletet, mert mindenki ugyanazokat a kocsikat keresi. A legtöbben azért vásárolnak most, hogy ne kelljen használniuk a közösségi közlekedést” - nyilatkozta Sultani a Reuters riporterének.

Franciaországban 16 százalékkal megugrott a használtautók regisztrációjának száma 2020 harmadik negyedévében, miközben az új autók eladási mutatói 5 százalékot estek. Az adatok szerint idén többen vásároltak 15 évnél idősebb autót, mint a 2019-es évben. Spanyolországban még magasabbak a számok, ott ugyanis 25 százalékkal emelkedett a használtautót vásárlók mennyisége. A 34 éves Cristian Lopez például annak köszönhetően tudott magának egy idősebb járművet vásárolnia, hogy a szigorú korlátozások idején sikerült némi pénzt spórolnia. Most egy 2005-ös Renault Clióval jár az egyetemi óráira, ugyanis munkahelyét elhagyva turizmus-menedzsmentet tanul Madrid külvárosában.

Az AutoScout24 elemzéséből az is kiderült, hogy Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Olaszországban és Hollandiában is jelentősen megnőtt a használtautókra vonatkozó internetes keresések száma a nyár óta. Július és szeptember között például Hollandiában 77 százalékkal, Belgiumban pedig 59 százalékkal nőtt a 20 évesnél idősebb járművekre vonatkozó keresések aránya.

Edgar Berger, az AutoScout24 vezérigazgatója szerint az egyéni mobilitás jóval fontosabbá vált a fogyasztók számára, ezzel együtt a gazdasági bizonytalanság óvatosabbá is tette a vásárlókat. A használt elektromos autók így sem fogynak igazán. Az OcasionPlus kínálatában például 2800 jármű található jelenleg, ezek közül pedig mindössze hat darab rendelkezik elektromos meghajtással.

„Az embereket az akkumulátorok hosszútávú teljesítménye aggasztja, így nem szívesen vásárolnak használt elektromos autókat” - fogalmazott Fernando Rodriguez, a használtautó-kereskedés marketing vezetője.

A környezetvédelmi aggályok mellett közlekedésbiztonsági problémákat is okozhatnak a közutakon megszaporodott számban megjelenő idősebb használtautók. A 15-20 éves járművek ugyanis jóval alacsonyabb biztonsági felszereltséggel rendelkeznek, ezáltal megemelkedhet a balesetek száma is.

A vásárlók idősebb használtautók iránti megnövekedett kereslete a tömegközlekedésre is negatív hatással van. Tavaly áprilishoz képest, az idei év ugyanazon időszakában 92 százalékkal csökkent a közösségi közlekedést használók száma Spanyolországban. A számok a korlátozó intézkedések enyhítését követően is 44 százalékos csökkenést mutattak. Az Egyesült Királyságba november eleje óta ismét be van zárva az ország, a vasúthálózat kihasználtsága viszont már az azt megelőző időszakban is jelentősen csökkent, miközben a saját autót használók aránya megközelítette a 90 százalékot. Sadiq Khan, London polgármestere szeptemberben egy 5,7 milliárd fontos segélycsomagot szavazott meg a városi közösségi közlekedési hálózatának megmentésére.