2020. október 22. | 12:43

A lista első három helyén az Apple, az Amazon és a Microsoft áll. A Tesla előrelépett a 40. pozícióba.

A 2020-as év a koronavírus-járvány miatt gazdasági nehézségeket is eredményezett, nem volt ez másként az autóiparban sem. Az élet azonban nem áll meg, a gyártók próbálják csökkenteni a költségeket, növelni az eladásokat és alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Az Interbrand legjobb márkákat felvonultató listáján is történt némi változás. A Tesla 2017 után ismét bekerült az első 100 közé – Elon Musk vállalata a 40. pozíciót foglalja el.

Az Interbrand kutatása három fő ponton alapuló értékelési módszert alkalmaz:

  • Az adott márkával ellátott termékek vagy szolgáltatások pénzügyi teljesítménye
  • A márka vásárlási szokásokban játszott szerepe
  • A márka versenyképessége és fenntartható igény, bevétel és hűség kiépítésére való alkalmassága

A kutatás eredménye alapján látható, hogy az autómárkák közül továbbra is a Toyota foglalja el a legelőkelőbb helyet. Az Interbrand a hetedik helyre rangsorolja a japán autógyártót, melynek értékét 51.595 millió dollárra értékelik. A Toyota mögött a Mercedes-Benz áll, 49268 millió dolláros értékeléssel. Őket a BMW követi, melynek értéke 39756 millió dollár lett. A Tesla 12.758 millió dollárral a 40. helyre futott be.

Az Interbrand listáját a tech-vállalatok uralják. Az első helyen az Apple, a másodikon az Amazon, a harmadik pozícióban pedig a Microsoft nevét találjuk. A világjárvány ellenére a közösségi média és kommunikációs vállalatok is tartották előkelő pozíciójukat.