2022. március 16. | 12:06

Van baj, nem is kevés.

Az Ukrajnában zajló orosz invázió miatt az országban több összeszerelősor is leállt, ami komoly gondokat okoz az ellátási láncokban. Az autógyártók késve, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá létfontosságú alkatrészekhez, ezért kénytelenek alternatív beszerzési források után nézni.

Az új alkatrészek felkutatása és beszerzése a legújabb kihívás az autóipar számára, amely a fém- és energiaárak emelkedése, valamint a félvezető chipek hiánya miatt eddig sem volt könnyű helyzetben. A harcok miatt mostanra gyakorlatilag megszűnt a kábelkötegek gyártása Ukrajnában, pedig azok nélkül nem lehet járműveket építeni.

A hiány következtében a Volkswagen és a BMW csökkentette a termelést és ideiglenesen bezárt néhány üzemet, míg a Mercedes-Benz több gyárában, köztük Kecskeméten is variált a műszakokkal. Az Audi most igyekszik rávenni a főbb beszállítókat arra, hogy az ukrajnai kábelköteggyártásukat helyezzék át más üzemekbe. Ezen kívül megkezdte az alternatív beszállítók a keresését Kelet-Európában, Észak-Afrikában, Mexikóban és „esetleg” Kínában, közölte a cég.

Mercedes-Benz EQB
Mercedes-Benz EQB a kecskeméti gyártósoron (Fotó: Mercedes-Benz Gyár Kecskemét)

A BMW szintén intenzív tárgyalásokat folytat a beszállítókkal az alternatív alkatrészforrások megtalálása érdekében, míg a Stellantis képviselője azt mondta, hogy már áthelyezték a beszerzést Ukrajnából, de konkrét országot nem volt hajlandó megnevezni.

Ukrajnából néhány alkatrész még el-eljut Nyugat-Európába, de a keresletet ez nem tudja kielégíteni. Az ország nyugati részén a termelés napközben félgőzzel zajlik, éjszaka azonban erről szó sem lehet a kijárási tilalom miatt. Néhány teherautó-vállalat délre, a határon túlra, Romániába szállítja a kábelkötegeket, mivel a frontvonal még nem ért el odáig, de a hírek szerint egyre kevesebb sofőr hajlandó vállalni az ilyen fuvarokkal járó kockázatokat.