Szeptembertől teljes létszámmal működik az ország egyik legtöbb tanulót oktató duális szakképzési programja, immár mindhárom évfolyam jelen van a Képzési Központban. Az első, 2023-ban felvételt nyert, így idén utolsó tanévüket kezdő diákokat a 3 éves képzés sikeres lezárását követően álláslehetőség várja a BMW debreceni gyárában.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a BMW Group Gyár Debrecen és intézményi partnere, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) Duális Szakképzési Programja: tavasszal sikeresen lezárult a harmadik évfolyam kiválasztási folyamata. A két héten át tartó kiválasztási folyamatot követően újabb száz diák nyert felvételt, akik szeptembertől kezdik meg tanulmányaikat a BMW debreceni gyárának csúcstechnológiával felszerelt Képzési Központjában. A program ezzel eléri teljes kapacitását: 2025 őszétől egyidejűleg három generáció vesz részt a képzésben, miközben az első évfolyam belép a harmadik, egyben végzős évébe.
„Örömmel tapasztaljuk, hogy növekvő érdeklődés mutatkozik az elektronika és elektrotechnika ágazat szakmái, különösen az erősáramú elektrotechnikus képzés iránt. Ez nemcsak a BMW, de az egész régió számára előnyös. A hat szakirányunkon zajló oktatás kiváló alapot biztosít a jövő szakemberei számára" – emelte ki Jenei Réka, a debreceni BMW gyár kommunikációs vezetője.
A program továbbra is hat szakmában kínál képzést: mechatronikai technikus, elektronikai technikus, gépjármű mechatronikai technikus, informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, ipari informatikai technikus, valamint erősáramú elektrotechnikus szakmákban. A képzések a debreceni BMW gyár közel 7 000 m²-es, modern oktatási infrastruktúrával felszerelt Képzési Központjában zajlanak.
A duális képzés során a diákok a legmodernebb járműgyártással kapcsolatos technológiákkal ismerkednek meg, és a harmadik tanév végére otthonosan mozognak az Ipar 4.0, a robotika, a 3D nyomtatás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság világában. A szakmai ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni készségek fejlesztésére is: kommunikációs és prezentációs technikákat, projektmenedzsment ismereteket sajátítanak el, valamint az egészségtudatos életmóddal kapcsolatban is útmutatást kapnak.
A BMW Group Duális Szakképzési Program szerves részét képezi a nemrégiben elindított „Talent Factory” kezdeményezés is, amely a diákok tehetségének kibontakoztatását és a BMW-nél való hosszú távú karrierlehetőségek megalapozását szolgálja. A program keretében a tanulók oktatóik vezetésével saját projektjeiken – a gyár számára hasznos eszközök fejlesztésén – dolgoznak, erősítve kreativitásukat és innovációs készségeiket. A „Tehetség Gyárban” a tanulók valós környezetben ismerhetik meg egy nagyvállalat szervezeti struktúráját és nélkülözhetetlen elméleti ismeretekre is szert tesznek. A program így hatékonyan ötvözi a gyakorlati tanulást, a csapatmunkát és a kreatív gondolkodást.
A képzés során a fiatal tehetségek megismerkedhetnek a vállalati kultúra elemeivel is, mint például a csapatszellem, a szubszidiaritás és a részvétel fontossága, amelyeket a mindennapi feladataik és a csapatmunka során is gyakorolnak.
A BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja korszerű oktatási infrastruktúrával és a BMW csúcstechnológiás gyártási környezetében megszerezhető tapasztalatokkal az ország egyik legnagyobb képzőhelyévé vált, amely teljes életpályát megalapozó tudást jelenthet résztvevői számára.