2019. május 28. | 15:46

Sietve haladtak az M3 autópályán az ukrán kisbusz sofőrjei, nyilván mihamarabb szervizbe akarták juttatni az elesett járművet

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai vetettek véget a KRESZ szabályait és a közlekedésbiztonsági szempontokat figyelmen kívül hagyó ukrán sofőrök száguldozásának az M3-as autópályán. A rendőrségi trafipax 2019. május 25-én 23 óra 11 perckor mérte be a 40 km/h helyett 116 km/h-val haladó párost. Az alig 2 méteres vontatókötél nem igen fedte le a biztonságos féktávot ilyen tempónál.


Az óriási pénzeket felmésztő, a gyorshajtást felszámolására hadrendbe állított rendőrségi eszközök nem annyira tudják javítani a gyorshajtásra visszavezethető balesetek statisztikáját, hiszen ezek többnyire a relatív gyorshajtásból, azaz a körülményekhez képest rosszul felmért sebesség megválasztásából adódnak. Nos, ez esetben egyértelmű volt, hogy a vontatásra vonatkozó szabályozás 40 km/h korlátozását semmibe vevő sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

A nagy sietség azonban nem vezetett eredményre, és az ukrán kisbuszban utazó 16 embert sem sikerült időben célba juttatni. Célba jutott viszont egy helyszíni bírság a szabálytalan személyszállítás miatt, valamint egy közigazgatási bírság a sebességtúllépés miatt az ukrán állampolgárságú sofőrök számára.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy fokozottan ellenőrzik a járműszerelvényeket, a sebességhatárokra és vontatmányokra vonatkozó szabályok betartását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tervezett közúti ellenőrzésein.
Ha te is láttál hasonlóan közveszélyes bolondokat az autópályákon, dobj egy képet róla kommentben vagy üzenetben az Alapjárat Facebook oldalán!