2021. szeptember 25. | 13:13

Túl kevés adót tudnak beszedni.

Plusz költségek várhatnak a brit autósokra, amennyiben az Egyesült Királyság kormánya elfogadja az útdíjfizetési kötelezettségről szóló javaslatot. A szigetországban egyre többen váltanak elektromos és hibrid járművekre, melyek tulajdonosai mentesülnek az adófizetés terhe alól. Boris Johnson miniszterelnök a tavalyi évben jelentette be, hogy 2030-tól betiltják az új benzines és dízelautók forgalmazását. Az emiatt keletkező költségvetési hiány mértéke elérheti akár a 30 millió fontos határt is, a döntéshozók pedig az útdíj bevezetésével növelnék az államkasszába befolyó összeget.

Az egykori miniszterelnök nevét viselő, globális változásért dolgozó Tony Blair Intézet egy augusztusban kiadott jelentésében hívta fel a figyelmet az útdíj bevezetésének fontosságára.

„Sürgősen létre kell hozni egy új gépjármű-adózási rendszert. Minél többen vásárolnak elektromos autókat, annál kezelhetetlenebbé válik az adózási változások bevezetése. Az útdíj egy lehetséges megoldást kínál a költségvetési problémák megoldására, ami az autósoknak és a társadalomnak egyaránt megfelelő lehet” – áll a szervezet által kiadott dokumentumban.

Az Egyesült Királyságban jelenleg is kell díjat fizetni bizonyos útszakaszok használatáért. Az M6-os autópályán hétköznapokon 7 fontért közlekedhetnek a személyautók, 12 font 60 pennyért pedig a tehergépjárművek. Londonban már egy ideje dugódíjat kell fizetniük a kijelölt zónákba behajtó autósoknak – ezt a lépést állítólag egyelőre nem tervezik bevezetni a magyar fővárosban, bár a Levegő Munkacsoportnak vannak ilyen jellegű törekvései.

A brit AA automobil szövetség elnöke, Edmund King egy korábbi interjúban azt javasolta, hogy az autósokat csak egy bizonyos számú kilométer megtétele felett kötelezzék az útdíj megfizetésére. Ehhez azonban valamilyen módon figyelniük kéne őket, ami adatvédelmi és magánszférát érintő kérdéseket is felvetne.