2020. szeptember 11. | 13:11

Európában jóval nagyobb volt a belső égésű motorral hajtott járművek értékesítésének zuhanása 2020 első felében.

A koronavírus-járvány és a kialakult válság miatt jelentősen visszaestek az újautó-értékesítések is világszinten. Olyan mélységekben jár az autópiac, mint a több mint tíz évvel ezelőtti válság idején. Negyedéves szinten 2016 végén teljesített a legjobban az autóipar, akkor világszerte 22,7 millió járművet adtak el, míg 2020 legutóbbi negyedévében ez az érték 14,4 millió volt a Bloomberg statisztikái szerint.

Ráadásul gyorsabban zuhantak az eladások, mint a 2008-2009-es időszakban. Míg 2008 utolsó negyedévében 21,1 százalékos visszaesésről lehetett beszélni az egy évvel korábbi adatokhoz képest, addig például 2020 első negyedévében 25,3 százalékkal adtak el kevesebb járművet világszerte, mint 2019 azonos időszakában.

 

Az EV modellek (részben vagy teljesen elektromos hajtású járművek) ugyan még csak a teljes járműpiac 4,8 százalékát teszik ki, de a visszaesés mértéke lényegesen kisebb volt ebben a szegmensben, mint a belső égésű motorral szerelteknél. Számokban kifejezve ez 15 százalékos zuhanást jelent 2020 első felében, míg a belső égésű motorral szerelt modellek esetében 26 százalék volt ez az érték.

Európa 16 legnagyobb piacán 56 százalékos volt 2020 első felében a visszaesés a benzines és dízel járművek esetén, míg az EV-k eladásai 46 százalékkal nőttek. Ezzel szemben Kínában és Észak-Amerikában is visszaestek a villanyosított járművek eladásai. Az elektromos és hibrid járművek piaca egyre bővül, ez alól Európa sem kivétel, ezt a számok is alátámasztják.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a Tesla.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).

Ha már Tesla, akkor nézd meg a Model 3-ról készített videónkat!