Visszatértek Budapest utcáira a Lime elektromos rollerjei

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-05-11, 11:37

Az e-rollerek eltűnése és visszatérése között kevesebb mint egy hónap telt el.

Április végén írta meg a G7, hogy a koronavírus-járvány miatt Budapest utcáiról is eltűntek a mobiltelefonos applikáción keresztül bérelhető elektromos rollerek. A Lime elektromos rollerjei aztán május elején máris visszatértek Budapestre.

A Lime március 19-én tüntette el az e-rollereket Budapestről, majd májusban újra csatasorba állította őket, annak ellenére, hogy turistából még mindig kevés járkál a magyar fővárosban. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert a G7 rámutatott arra, hogy az e-rollereket – különösen Budapesten – inkább a külföldiek és a turisták használták ezidáig.

„Amint a városok könnyítenek a szigorításokon, a Lime izgatottan helyezi vissza a rollereket. Visszatérünk Budapestre, így te is könnyebben tudsz célba érni” – áll a Lime hivatalos közleményében.

Elektromos rollerek Budapesten
Fotó: Bp-i Autósok Közössége/Tóth László

Mondjuk azt halkan hozzátenném, hogy Budapesten még mindig érvényben vannak a megszorító intézkedések, de ezek szerint a Lime bízik abban, hogy a közeljövőben változni fog a helyzet ez ügyben (talán már ezen a héten). Kérdés, hogy mekkora lesz a kereslet az e-rollerek iránt azok körében, akik nem rendelkeznek autóval és biciklivel, ebből kifolyólag pedig kénytelenek tömegközlekedéssel eljutni a munkahelyükre. Azt láttuk, hogy a MOL Bubi iránt megnőtt az érdeklődés a járvány kirobbanása után.

Az első e-rollerek 2017-ben bukkantak fel, utána rohamos tempóban terjedtek el a nagyvárosokban, aminek a környezetvédők örültek, de a gyalogosoknak és az autósoknak egyre többször gyűlt meg a bajuk az e-rolleresekkel, emiatt az eszköz nagyon gyorsan közutálat tárgya lett.

Elektromos rollerek Budapesten
Fotó: Bp-i Autósok Közössége/Tóth László

A VII. kerületi önkormányzathoz is nagyon sok panasz futott be az elektromos rollerekkel kapcsolatban, ezért Erzsébetváros vezetése úgy döntött, hogy a jövőben begyűjti az utcán és parkokban szanaszét hagyott e-rollereket (ezt a döntést még bőven a veszélyhelyzet kihirdetése előtt hozta meg a helyi önkormányzat). Bécsben pedig bizonyos időszakban korlátozhatják majd az elektromos rollerek használatát.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Elektromos roller szemből
2020. április 23.
A Lime már március közepén eltüntette a járgányait a fővárosból.
elektromos roller
2019. szeptember 18.
Egyre több elektromos közlekedési eszköz jelenik meg világszerte, nincs ez másként Budapest utcáin sem. Ezen járművekről, illetve használatukról megoszlanak a vélemények. Íme néhány dolog, ami eloszlatja a kételyeket és megkönnyíti az együttélést!

További hírek