A Tucsont ebben a formájában nagyon nehéz nem kedvelni.
A Hyundai Tucson negyedik generációjának sima, benzines kivitelben már megfordult szerkesztőségünkben, a teszt végén meg is találjátok majd a videót Adri és Ádám előadásában. Most azonban talán a legaktuálisabb, legkevesebb törődést igénylő, mégis leggazdaságosabb verzió érkezett szerkesztőségünkbe, amit megmondom őszintén nagy izgalommal vártam. Nem azért, mert szabadidő-autó párti volnék, hanem mert többnyire pozitív dolgokat olvastam a modellről, nekem a kinézete is bejön és érezhető az egész modellel kapcsolatban, hogy tudtak valami újat mutatni ebben a meglehetősen telített, kompakt SUV szegmensben. Nem beszélve arról, hogy benzines, lágy hibrid, full hibrid, plug-in hibrid és dízel meghajtással is kérhető, sőt összkerekes változat is elérhető belőle. Vajon mennyiben tud majd az új modell hozzájárulni a 2004 óta 7 milliót számláló eladási statisztikához?
Para-e a parametrikus?
Az, hogy kinek mi tetszik, abba nincs beleszólásom. Szubjektív meglátásom viszont azt mondatja velem, hogy egy kellően modern, kiszámíthatatlan élekkel megtört, részletgazdag formai megoldásoktól hemzsegő autót sikerült rajzolniuk a Hyundainál. Az egyedi, több LED-es lámpatestből megalkotott menetfényt ízlésesen sikerült a maszkba integrálni, a LED-csíkkal összekötött hátsó lámpák miatt viszont sokakban Peugeot-s asszociációk ébredhetnek. Az új Tucson jelenleg semmivel sem összetéveszthető, sokan meg is csodálták az utcán. Az arányai nagyon is rendben vannak, 4,5 méteres hossz, 1865 mm-es szélesség és 1650 mm-es magasság társul az autóhoz, a tengelytáv 1 centit bővült az elődhöz képest, így 2680 milliméterrel kell számolni.
El fogtok férni
Egészen elképesztő, hogy hova is jutottak a Hyundai-Kia belterek az ezredforduló óta. Az új Tucsonba bepillantva egy ízléses, hosszában szellőzővel ellátott műszerfalat kapunk, amibe ügyesen sikerült integrálni a 10,25 colos érintőkijelzőt, az igényes szövetborítás masszív összeszereltséggel párosul. Sajnos zongoralakk öleli körbe középső kezelőszerveket és fizikai gombokat sem találni már, hiszen a klímapanelt is tapicskolni kell. A kormány mögött is egy 10,25 kijelzőn figyelhetjük az információkat, különböző nézetek közül lehet válogatni, indexelés közben a tükörházba integrált, oldalsó kamera képe jelenik meg a műszerek helyén, és ha már kamerakép, a 360 fokos tolatókamerának a minősége kiváló. Úgy összességében a Tucsonban futó infotainment és maguk a berendezések is mindig bevetésre készen állnak, nincsenek anomáliák, akadozó kijelzők, teszik a dolgukat parancsra, ahogy kell.
A szellőző, fűthető első ülésekben helyet foglalva bőven akad láb- és fejtérből egyaránt, és az az igazság, hogy a hátsó traktusban sem lesz komfortból hiány, hiszen az ülőlap hossza is megfelelő, a háromzónás klíma itt is jelen van, az elődhöz képest pedig 26 milliméterrel nagyobb lábteret kapunk. A csomagtér 626 literes, a hátsó ülések 40:20:40 arányban le lehet dönteni, így akár 1795 literes teret is kaphatunk.
Hibridként jól fogyaszt?
Mint azt már a bevezetőben említettem, a Tucson hajtásláncok megannyi formáját kínálja, a benzinesek esetében mindig az 1,6 literes, fix lapátgeometriájú turbóval ellátott, négyhengeres erőforrásról van szó. A tesztautó egy hatfokozatú, hidrodinamikus nyomatékváltós automatával, elsőkerékhajtással (az összkerékhajtás felára 650 000 forint) és egy öntöltő hibrid hajtással volt szerelve. A benzinmotor 180 lóerőt és 265 Nm-es nyomatékot tud, ezt egy 60 lóerős villanymotorral egészítették ki, ami egy 1,49 kWh-s lítium-ion akkumulátorból nyeri az energiát, ezt a hátsó ülések alá helyezték. A rendszer összteljesítménye 230 lóerő és 350 Nm, ami a tesztidőszak alatt, hibrid autózásra átszellemült lényemnek még sok is volt, a hétköznapokban adódó szituációkra bőven elegendő.
Az öntöltő hibridek szakterületén mondhatjuk, hogy a Toyota számít etalonnak, a Tucson vetélytársát, az új RAV4 hibridet volt már szerencsém próbálni, így akadt viszonyítási alapom. Összességében a Tucson hibrid is tette a dolgát, ahogy kell, kedvenc terepén, városi környezetben sikerült hozni az 5-6 literes fogyasztást, észrevétlenül, lágyan képes váltani a hajtások között, a benzinmotor is csendesen duruzsolt minden esetben. Autópályán azonban 8-9 literes fogyasztással érdemes számolni, persze ilyenkor többnyire a belső égésű motor dolgozik, de a villanymotor képes tehermentesíteni azt, amikor lejtős, lankás útszakaszra érkezünk és az adaptív tempomattal rögzített sebességet tartva átvált elektromos üzemmódba.
A futómű
Az összkerék-meghajtás minden modellnél kérhető, a plug-in hibrid kivitel csak 4x4-esként kapható, és egyébként 50 kilométeres tisztán elektromos hatótávot ígér egyetlen feltöltéssel. A Tucson előre MacPherson futóművet, hátra független térlengőkaros rendszert kap, a komfortérzethez nem a 19 colos kerekek fognak hozzájárulni, de cserébe nem érezzük azt, hogy leesnénk az útról egy-egy tempósabb kanyarban. Az extralistán szerepelnek elektronikus lengéscsillapítók is, ha valaki még nagyobb kényelemre vágyna, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Tucson futóműve, a tisztességes szigeteléssel még így is roppant halk, ügyesen nyeli el az úthibákból eredő hanghatásokat. A fogaslécre szerelte elektronikus kormánytól sok visszajelzést ne várjunk, viszont könnyed és pontos vezethetőséget biztosít.
Ár és összegezve
Az új Hyundai Tucsonhoz most akciósan 7 999 000 forinttól hozzá lehet jutni a turbós benzinmotorral, fronthajtással és manuális váltóval. A plug-in hibrid kivitel 13 999 000 forinttól indul, a tesztben szereplő hibridet pedig 10 499 000 forintért lehet megvásárolni kedvezményes áron.
A formavilág abszolút modern, a kompakt kategória tágas, jól variálható belterét kapjuk, ami az anyaghasználatban és az infotainment minőségében is ötöst érdemel. A futómű sokoldalú, a motorpalettából mindenki választhat a felhasználás módjának megfelelő erőforrást, a törődést nem kívánó, a teszt alatt ideálisan működő, gazdaságos full hibrid hajtáslánc szerintem jó választás lehet bárkinek.
Hyundai Tucson 1.6 T-GDI HEV 2WD (2021)
- Lökettérfogat: 1598 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Max. teljesítmény: 230 LE
- Max. forgatónyomaték: 350 Nm
- Hossz./szél./mag.: 4500/1865/1650 mm
- Tengelytáv: 2680 mm
- Saját tömeg: 1564 kg
- Vegyes fogyasztás: 5,3 l
- Tesztfogyasztás: 7,2 l
- CO2 kibocsátás: 131 g/km
- Végsebesség: 181 km/h
- 0-100: 9,6 s