Ha magadra zárod az S-osztály ajtaját egy olyan világba csöppensz, amelyről még csak nem is álmodsz.
Mennem kéne haza, a fejem is fáj, hosszú és kimerítő volt ez a nap, ideje lelépnem az irodából. Írok a sofőrömnek, hogy készítse a Mercit. Gyorsan magamra kapom a Burberry zakómat és összeszedem a dolgaimat. A teremgarázs felé vezető úton azon gondolkozom, hogy milyen jó dolgom van, hogy nem kell tömegközlekednem, mint az alkalmazottaim nagy részének. Nem lennék a helyükben.
A feltünésmentes luxus
Belépek a garázsba és megpillantom az alig ötéves, 90 ezret futott, még mindig tökéletesen makulátlan S500-asomat. Csak arra tudok gondolni, hogy ezek a németek nagyon tudnak, a Sonderklasse mindig is a csúcsot képviselte a luxusautók között, biztos, hogy nem ülnék bele más autóba, ennél nincs elegánsabb a piacon.
Persze be kell vallanom, hogy a W222 kódnevű, hatodik generációs S-osztály hasonlít a kistestvéreire, de nem baj, nem zavar, hogy olcsó C-osztálynak nézik, legalább nem túl hivalkodó. Egyébként sem akarok túl nagy feltűnést kelteni, nem akarom magamra haragítani a reggeltől estig güriző, mégis sehova nem jutó dolgozó népet.
Kényeztet és magához ölel
Behuppanok a hátsó ülésbe és megint beverem a térdem az első ülés támlájába. Ez az egyetlen dolog, ami miatt sajnálom, hogy végül nem a nyújtott tengelytávú kivitelt vettem. Egy Škoda Superb lábtere jóval nagyobb, igaz, annak meg az ülőlapja rövid és kényelmetlen ülni benne, ilyen gond az S-ben azért nincs.
Tudtad-e?
A W222-es S-osztályból több mint félmilliót adtak el világszerte, amellyel egy kivétellel minden elődjét lekörözte. Ám meg sem közelíti a W126-os széria egészen hihetetlen, 818 063-as darabszámát.
A luxusautók között Magyarországon messze a W222-es S-osztály a legnépszerűbb idén. 2021-ben augusztus végéig 391 tulajdonosváltási kérelmet jegyeztek be. A konkurensek messziről követik: a kortárs BMW 7-es 288, az Audi A8 55, a Lexus LS pedig mindössze 8 tulajdonosváltást tudhat magáénak a Datahouse adatai szerint.
Segítek magamon, az ajtópanelen lévő gombbal elektromosan előrébb húzom az anyósülést. Azért zsörtőlődök egy sort, mert igazán kifizethettem volna a Lang-kivitel másfél milliós felárát, és akkor most nem szívnék ezzel egyfolytában, de a vásárlás előtt nem ültem be elégszer hátra.
Pedig nem sajnáltam a pénzt, amikor megrendeltem a kocsit. A 32 milliós alapár mellé 15 millióért rendeltem extrákat, végül 47 milliónál is többet utaltam át a kereskedőnek. Rohadt sok pénz, de nem baj, mert sokszor visszajött már, az építőipari cégem tuti befutó a tendereken. Remélem, ezután is így lesz, hiszen lassan kéne egy új kocsi!
Miközben ezen agyalok, a sofőröm jelzi, ha végre szíveskednék bekötni magam, akkor indulnánk. Az öv határozottan, de azért nem tolakodó módon behúz az ülésbe, a szék meg felfújja a légkamráit és a testemhez igazítja magát. Olyan ez az autó, mint egy remekbe szabott öltöny, imádom. Bólintok, hogy mehetünk.
Suhanunk hazafelé, csak az ablak előtt tovatűnő fényeket látom, alig hallok valamit a külvilágból. Miközben bámulom a sok szerencsétlent az utcán, unaloműzésként nyomkodom a négyzónás klímát, húzogatom az elektromos redőnyöket és kapcsolgatom a multimédiát. Néznék valamit a fejtámlamonitoron, de elég a képernyőkből mára, inkább a panorámatetőn át bambulok kifelé a csillagos égre, belövöm az üléshűtést és előveszek egy kólát a kartámasz mögötti hűtőből.
Egy luxusautóhoz V8 dukál
Hirtelen kedvem támad a vezetéshez, szólok a sofőrömnek, hogy kivételesen először kanyarodjon őhozzá, én majd hazaviszem magam. A csere után ismét rájövök, hogy milyen jó az S500. Ez az autó a tökéletességre törekszik és megadja mindazt, amire csak vezető és utasa vágyhat ebben az életben.
Az autóipar menthetetlenül az unalmas és steril elektromos autók felé sodródik, de én még szerencsés mondhatom magam, mert megtapasztalhatom, megízlelhetem az igazi, „mechanikus” autók adta élményt. Mert nem szép dolog tempós haladáskor száz kilométerenként 25 liternyi dinoszauruszt leküldeni egy V8-as benzinmotor torkán, de az érzést nem adja vissza egy villanyautó sem.
A Mercim orrában az M278-as, 4,7 literes, biturbó, V8-as benzinmotor van, amely 455 lóerőt présel ki magából 5250-es fordulatszámnál, brutális 700 Nm-es nyomatékát pedig 1800-tól leadja. Az erőátvitelről 9 fokozatú automata váltó gondoskodik (9G-Tronic) és mind a négy kerék hajtott (4MATIC).
Nézem, az átlagfogyasztás-mérőt, 15 litert mutat. Valószínűleg ki lehetne hozni 13-ból is, óvatos gázkezeléssel. De spóroljon akinek hat anyja van, a mostani rekordokat döntögető üzemanyagárak mellett sem érdekel a fogyasztás, maximum az zavar néha, hogy 5-600 kilométerenként meg kell állni a kúton, mert kifogy a 80 literes tank.
Bezzeg ha dízelt vettem volna, nem lenne ilyen gondom, de kéne a fenének a kormányon is érezhető vibrációt okozó motor. Ehhez az autóhoz minimum a V8-as illik, rezzenéstelenül működik, járáskultúrája pedig maga a tökéletesség. Hangja egyébként nem sok van, illedelmes módon, síri csendben megbújuk a háttérben.
El az utamból, itt a főnök!
Az első padlógáz megint meglep. Elmosolyodom. Nem szeretek gyorsan vezetni, de néha jó érezni az erejét. Az összekerékhajtásnak hála rögtön megkapaszkodik az aszfaltban, az alacsony fordulatszámon ébredő nyomatékmaximum pedig magával rántja a kasztnit. Lehengerlő a gyorsulás, ebben hasonlít egy erős villanyautóhoz, csak annál ezerszer jobb minden más tekintetben.
Süketszobaként lendül neki, a sebesség növekedésére se a szélzajból, se a kerekek felől érkező surrogásból, de még csak a motor hangjából se nagyon lehet következtetni. Csak azt érzem, hogy az autó feltartóztathatatlanul húz, a külvilág pedig egyre gyorsabban közeledik.
Kiérek a városból, a mátrix LED-es világítás nappallá változtatja az utat előttem, miközben kimaszkolja a többi közlekedőt, így senkit nem vakít el, zseniális. Beérek egy négy autóból álló oszlopot, kilencvennel cammognak. Nem jön senki szemből, parketta. A hibátlanul és teljesen észrevétlenül működő váltó visszadob két fokozatot, majd kilövés következik.
Mire a negyedik autó mellé érek, már 180 a tempó. Beszarás, mennyire megy. Eszembe jut, hogy ez az autó a közepesen erős verzió, az S600 (530 LE), az S63 AMG (585 LE) és az S65 AMG (630 LE) még sokkal brutálisabbak. Ki a fenének kellhetnek azok és minek? Már ez is olyan erős, hogy ijesztő.
Pedig az S500 alapvetően nem is a száguldásról szól. Persze letépi az arcod, ha kell, bármikor megeszi a többi közlekedőt, álló helyzetből 4,8 másodperc alatt megvan a 100 és a kisujjából kirázza a 250-et, miközben alig 2700-at forog a főtengelye. Mégis inkább arra való, hogy a lehető legnagyobb kényelemben, biztonságban, nyugalomban eljuss a célodhoz és élvezd az utazás minden percét.
A kissé túlszervózott és visszajelzésektől mentes kormányát sem a sportos közlekedéshez találták ki, ahogyan önmagában 2 tonna körüli önsúlya sem a kanyarvadászatról szól és a fékek is lehetnének határozottabbak. A légrugózás még partner lenne a tempós haladáshoz, hiszen gombnyomásra feszessé válik a felfüggesztés, de jobban illik hozzá az úthibákat teljesen kivasaló, végtelenül kényelmes komfort-üzemmód és a nyugodt haladás.
Miután kiélveztem az autó képességeit, hamar hatalmába kerít az autó valódi szellemisége. Visszalassulok, nem sietek tovább, csak élvezem a suhanást. Távolinak tűnnek a világ problémái, a fejem sem fáj már. Az autó által körém varázsolt atmoszférában egyszerűen jó létezni, azt veszem észre magamon, hogy nem várom a hazaérkezést.
Beérek a vidéki kisvárosba, ahol lakom. Meglepődve tapasztalom, hogy dugó van, a sor vége ráadásul pont egy beláthatatlan kanyar után végződik, de nem baj, az autó figyel és magától lefékez. Kivételesen hagyom, hogy a Merci magától csinálja, csak a gázra kell pöccintenem, minden mást elintéz, araszol magától, ami meglehetősen pihentető. Csak el ne aludjak!
Végre befordulok az aszfaltozatlan utcánkba, búcsúzóul adok egy utolsó nagyobb gázt, és rezzenéstelenül siklok a méretes tankcsapdákon át. A garázsban teljesen kipihenten szállok ki az autóból, a ráncaim kisimultak, a kedvem is jó, egyáltalán nem érzem, hogy egy hosszú munkanapon vagyok túl. Jókedvűen köszöntöm a családomat. Emelkedett hangulatom ismét a Mercinek köszönhetem.
Mégis mennie kell
Elhagyta ötödik évét, lassan eléri a százezredik kilométert, hamarosan jönnek a bajok. Nem bízom ebben a szériában, ez már nem olyan, mint a régi S-osztályok. Az összesnek már néhány évesen folyik orrán-száján az olaj, főleg a turbó környéke szokott könnyezni, de az osztóműnél is hasonló a helyzet.
A fórumokon is rendre kifürkészhetetlen elektronikai hibákról írnak, ami nem meglepő egy ennyire összetett, számítógépekkel telepakolt luxusautónál. Nekem még nem volt komolyabb bajom vele, de ne is legyen, ezért hamarosan meghirdetem, tizenöt körül remélek érte. Belegondolni is ijesztő, hogy csak az értékvesztésen 30 guriga elment, még szerencse, hogy az autó céges.
Aki megveszi, jól jár vele, addig mindenképp, ameddig nem kell rá komolyabban költeni, de előbb-utóbb úgyis kell. Aztán öt évvel és jó néhány tulajváltással később az ára lemegy annyira, hogy sokak célkeresztjébe kerül, de a fenntartási költségei sokuknak okoz majd kellemetlen meglepetéseket.
Mercedes-Benz S 500 4Matic (2016)
- Lökettérfogat 4663 cm3
- Hengerek/szelepek: 8/32
- Max. teljesítmény: 455 LE
- Max. forgatónyomaték: 700 Nm
- Hossz./szél./mag.: 5116/1899/1496 mm
- Tengelytáv:3035 mm
- Saját tömeg: 1975 kg
- Gyári vegyes fogyasztás: 14 l/ 100 km
- Tesztfogyasztás: 9,3 l/100 km
- CO2 kibocsátás: 216 g/km
- Végsebesség: 250 km/h
- 0-100: 4,8s
A cikkben szereplő típust az új modellel hasonlítottuk össze tesztvideónkban:
Datahouse
