Se turbó, se kompresszor: BMW E92 M3 Coupé – Teszt + Videó!

Közzétéve:
2018-11-30, 12:01

A BMW M-sportrészlege az E92 M3-mal búcsúztatta a szívó V8-as motort. A 2013-ig gyártott negyedik szériából nehezen, de lehet még találni megkímélt példányokat, viszont készülj fel, hogy ez az autó nem elégszik meg azzal, ha csak tankolod, hiszen sokkal több törődést igényel, ami a videóból is kiderül!

Az egynapos forgatás alkalmával nem igazán volt alkalmam vezetni az M3-at, ezért aztán ne is várjatok hosszú írást róla. Meséljenek helyettem inkább a képkockák, amikben Balázs, az E92 M3 tulajdonosa mesél az autó megszerzéséről, birtoklásával járó kihívásokról, na meg persze arról az élményről, amit minden egyes kilométeren nyújt ez a zseniális sport Coupé:

Röviden a BMW E92 M3-ról

A BMW 2013-ban, az E92 M3 gyártásának befejeztével zárt le egy korszakot. Az M-részleg ugyanis ekkor búcsúzott az imádott szívómotoroktól és megfelelve az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak turbóval, vagy turbókkal látta el M-es motorjait. A jelenleg futó, hamarosan leváltásra kerülő M4 (F82) és M3 (F80) széria már biturbós, sorhatos motorokat használ, örülhetsz is meg nem is, a szívó V8 az szívó V8, nincs hozzá hasonló.

BMW E92 M3 - Alapjárat

Mint az a videóból is kiderül, az M3 Coupé jóval szélesebb a mezei E92-höz képest, kicsit átszabták elöl-hátul, négy kipufogócsövön távoznak a gázok és a motorháztető két kopoltyúján szippantja be a szükséges levegőt. Nem igazán találnál olyan alkatrészt, ami csereszavatos lenne a normál 3-assal, a futómű, a fékrendszer, a merevítések, az elektronikusan vezérelt önzáró diffi és a váltó is mind-mind M3 pecifikus. A Power gomb képes az autó karakterét egy szempillantás alatt megváltoztatni, jobb gázreakciót, keményebb kormányt eredményezve. Az EDC (Electronic Dumper Control), vagyis elektronikus csillapítás-felügyelet a futómű keménységét állítja, az alap a Comfort, létezik Normal és Sport üzemmód.

BMW E92 M3 - Alapjárat

A 3999 köbcentis V8-as motort az E92 M3 számára készítették az M5/M6 5.0 literes V10-esét átdolgozva. A kellemes V8-as hanghoz 8400-as maximális fordulat társul, a 420 lóerőnyi teljesítményt és a 400 Nm-es maximális nyomatékot egy hétsebességes, duplakuplungos DKG váltó továbbítja a hátsó kerekekre, amiken a gumi bizony egy szempillantás alatt képes elfogyni, főleg, ha kikapcsoljuk az elektronikai segédet. A gyári adatok szerint 4,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, végsebessége az elektronikusan szabályozott 250 km/h-ban határozható meg.

BMW E92 M3 - Alapjárat

A katalógus 12,4 literes átlagfogyasztást jelöl, ami Balázs szerint reális, ha türtőzteti magát, azonban ha időnként megszalad a lábad, akkor könnyedén elérheted a 30 literes csúcsot is. A BMW E92 M3 újkori ára 20,8 forint környékén alakult, tessék megnézni a HAHU-n, hogy most milyen példányok elérhetők, egy biztos, ha hajlandó vagy kifizetni a felárat egy bizonyítható előélettel rendelkező darab esetében akkor jobban fogsz járni. Ja, és ahogyan Ben bácsi mondta:

„A nagy erő, nagy felelősséggel jár!”

BMW M3 Coupé (E92) 4.0i DKG

  • Lökettérfogat: 3999 cm3
  • Hengerek/szelepek: 8/24
  • Max. teljesítmény: 420 LE /8300
  • Max. forgatónyomaték: 400 Nm /3900
  • Hossz./szél./mag.: 4615/1804/1424 mm
  • Tengelytáv: 2561 mm
  • Saját tömeg: 1675 kg
  • Városi fogyasztás: 15,9 l /100 km
  • Országúti fogyasztás: 8,5 l /100 km
  • Vegyes fogyasztás: 11,2 l /100 km
  • Tesztfogyasztás: 13,9 l /100 km
  • CO2-kibocsátás: 263 g/km
  • Végsebesség: 250 km/h
  • 0-100: 4,6 s

További autós hírek

Rosszul lett egy sofőr Floridában, az irányítás nélkül maradt Toyota hatalmasat repült. – szúrta ki a videót az origo. A…

Olvasónk, Csaba írt nekünk egy esetről, ami még november közepén történt az M0-ás autóút jobb pályáján, a 60-as km. után.…

A telegraph írt róla, hogy angliai farmerek vetették fel az ötletet, mivel a földjeik közelében lévő gyorséttermek szemete valósággal elárasztja…

Napjainkban a leggyakrabban felmerülő téma az autózásban az elektromos autózás. Előnyei és hátrányai egyarán vannak, mert tény, hogy egyelőre még…

Gyalogátkelőhelyen gázolt el egy idős asszonyt egy negyvenöt éves Nógrád megyei nő. Mivel a baleset körülményei miatt elrendelt pályaalkalmassági vizsgán…

Kapcsolódó írások

Képeken az új BMW 3-as limuzin
2018. augusztus 16.
A Nürburgringen tesztelik az új BMW 3-as modellt, ahol bár felmatricázva, de néhány gyári fotó is készült róla.
 2018-as Jaguar F-Type elölről
2018. november 21.
A Jaguar a jelenlegi széria kifuttatása után egy új irányba indulhat a kétüléses sportkocsival
McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
BMW M3 Touring
2019. június 29.
Míg sokan arról álmodnak, egyszer hátha testet ölt az M3 Touring, a gyártó eddig csupán egy-két prototípust hívott életre és meg nem erősített bejelentéseket tett. Ezzel szemben pickupot már készítettek a típusból.