2021. március 06. | 07:50

A Sorento az európai piacon jelenleg a best of Kia, mindent beletettek, amit csak találtak a polcon, mégis átgondolt és ötletes autó.

Ugye az SUV, azaz Sport Utility Vehicle kategória lényegében a terepjárók utcára butulásából született, és erre egy látványos példa a Sorento. Az első generáció még egy igazi alvázas, hátul merevhidas, négykerék-meghajtású elefánt volt, aminek a terepezés nem okozott gondot. Viszont időközben a mérnökök rájöttek, hogy az emberek nagyon ritkán használják ki az autó képességeit, legfeljebb az útszéli padkára másznak fel. Így aztán jött a terepjárós devolúció, és az autót aszfaltra szoktatták, feláras lett az összkerékhajtás, a hátsó-merevhidat pedig felváltotta a multilink. Az átlag felhasználók szempontjából ennek csak pozitív hozadéka volt, mert stabilabb, kényelmesebb és takarékosabb lett, az erdészeknél viszont egy típussal szűkült a lista.

Hatalmas, mégsem úgy néz ki

Egyébként már nem is néz ki úgy a negyedik generációs Sorento, amit szívesen kínoznánk az erdő mélyén. A terepjárós múltról persze még árulkodik némi műanyag perem a sárvédőíveken és a koptatólemezt imitáló betét elöl-hátul, de már régen nem ezek dominálnak a dizájnban. Mindenki döntse el magában, hogy ez baj vagy sem, mindenesetre szerintem ez egy szép autó lett a hobbidömperek között. Ügyesen játszottak a formákkal, mert a Sorento nem tűnik 4,8 méter hosszúnak és 1,9 méter szélesnek, pedig hatalmas. A garázsomban, ahol anno büszkén álltak Mercedes E-osztályok, a Sorento már nem fért be, egyszerűen túl hosszú, bár a szélessége miatt is alig tudtam kiszállni.

kia sorento hybrid teszt alapjárat

Igazi kényelem, minőségi anyagok és végtelen elektronika

A méretei többször is visszaköszöntek. A boltok parkolóiba a 360 fokos kamerarendszer miatt csettintésre beálltam vele, de behúzott hassal, pipiskedve kellett kiszállnom, nehogy rányissam az ajtót a szomszédra. Ráadásul érdemes mindenhova az utolsó végletekig tolatni, mert majdnem minden helyről kilóg, de ha a csomagtérajtót nyitnánk, annak is bőven kell hely. És ha már a csomagteret említettem, az is hatalmas. A hátsó üléssor sínen tologatható, így a csomagtér lehet 700 és 900 liter is. Az ülések ledöntésével több mint két köbméter hely áll rendelkezésre, ami egészen elképesztő érték.

De maradjanak fent az ülések, hadd terpeszkedjenek hátul az utasok, mert fejedelmi helyük van. Eleve kapnak egy-egy teljes értékű pohártartót, ülésfűtést és összesen három USB töltőcsatlakozót (egyet a könyöklő alatt, egyet-egyet pedig az első ülések háttámlájában), tehát a kényelem adott. Az egész autó tele van praktikus tárolóegységekkel, és még annál is több USB porttal. Ha összeszámolom, az ötülésesben összesen hatot találok, a hétüléses változatban viszont ezen felül még kettőt beszerelnek a leghátul utazóknak.

kia sorento hybrid teszt alapjárat

Mégis elöl a legjobb ülni, hiszen egy szép műszerfal tárul elénk, tele apró kreatív részletekkel. A jobbegy előtt a műszerfal kapott egy szálcsiszolt fémet imitáló betétet, amin rombuszok vannak. Nem csinál semmit, egyszerűen jól néz ki. Ugyanez köszön vissza az ajtókon a kilincs előtt, viszont itt a beltéri hangulatvilágítás megjelenik a rombuszok előre néző sarkában. A zongoralakkért persze ölni tudnék, de nem a Kiára haragszom, hiszen ők csak a vásárlói igényeket elégítik ki. Továbbra is tartom, hogy az autóipar egyik legrosszabb szokása.

Ügyesen integrálták a 10,25 colos érintőkijelzőt a műszerfal tetejére, és az érintőgombok is megkönnyítik a használatát, bár nekem kicsit messze volt. Ki kellett billennem az isteni kényelmes ülésekből, ha használni akartam, mert a kormányról nem lehet léptetni. Onnan kizárólag a média, a telefon, a 12,3 colos műszeregység és a tempomat érhető el, ami szerintem rendben van, vezetés közben ne is birizgáljon a sofőr mást.

Piszok jó a beltér ergonómiája, minden kézre áll, minden fontosabb gombot egy-két nap alatt megtanultam és ha hirtelen kellett reagálnom, akkor is reflexből nyúltam, ahova kell. A menürendszert viszont túlságosan széttagolták, és vannak benne részek, amiket az én logikám máshogyan diktálna, de egyik sem egy olyan kardinális pont, amit a parkolóban bogarászva ne tudnék kitúrni. Ami a vezetéshez kell, az mind ott van szem előtt, ráadásul az Apple CarPlay vagy az Android Auto segítségével ezeknek a nagyrészét el is lehet engedni.

kia sorento hybrid teszt alapjárat

Külön ki kell emelnem a műszeregységen megjelenő holttérfigyelő rendszert, ami indexeléskor aktiválódik. A kar elbillentésekor az iránnyal megegyező oldalon lévő kör alakú műszer helyét a tükör alatt lévő széleslátószögű kamera képe veszi át, így minden jól látható az autó oldalán, ablakvonal alatt. Elsőre nem is gondolnánk, hogy ez mennyire hasznos extra akár csak egy mezei sávváltáskor, viszont kereszteződésben is segít elkerülni a padkát, parkolásnál pedig még könnyebben lehet megtalálni a vonalat.

A csend és a nyugalom szigete, alacsony fogyasztással

A Jaguáros váltó-tekerőre kérdőn néznek az emberek, bár én hamar belejöttem, pont olyan, mint alatta a módválasztó. Lehet választani Eco, Sport és Smart módok között, ami máshogy hangolja a hibrid rendszer kihasználhatóságát és kombinációját, illetve ott vannak a Terrain módok, amiben van Snow, Mud vagy Sand. Itt a rendszer különböző terepviszonyokhoz hangolja a kipörgésgátlót, az ABS-t, az összkerékhajtást és a benzinmotort is szélesebb fordulatszám-tartományban használja. Jeges havon ki tudtam próbálni, kimondottan ügyesen játszik a hajtással.

kia sorento hybrid teszt alapjárat

Van mivel játszania az autónak, hiszen ez egy 230 Hybrid kivitel, amiben a 230 a teljesítményt mutatja. 1,6 literes turbós benzinmotor a hajtás egyik fele, ez 180 lóerős és 265 Nm nyomaték leadására képes. Ennek a munkáját segíti ki egy 60 lóerős, 264 Nm nyomatékú villanymotor, amit egy 1,49 kWh-s akkumulátor etet. A rendszer összteljesítménye 230 lóerőre és 360 Nm nyomatékra lett belőve, ez már fickósan mozgatja a közel kéttonnás autót. Nem jön zavarba a tempósabb városi forgalomban, és országúton sem okoz csalódást.

Mégsem a teljesítménye miatt fog vásárlókat bevonzani, inkább a hatékonyságára fektették a hangsúlyt. Remekül oldották meg a Kia mérnökei, annyira finoman váltogat üzemmódok között, hogy azt sem tudni, éppen mit csinál, ráadásul a hatgangos automata váltó is észrevétlenül pakolja a fokozatokat. Nagyon jó a hangszigetelése, a benzinmotort szinte csak padlógáznál hallani, de többnyire elnyomja a hatalmas gumik gördülési zaja. És akkor jöjjenek a sokkoló adatok, mert egy kéttonnás autó, amibe kizárólag benzint kell tölteni, képes vegyes használatban hat liter körül fogyasztani.

kia sorento hybrid teszt alapjárat

Kellemes, nyolcfokos februári délutánon, Budapestről hazafele tartva, az autó elektronikáját vastagon kihasználva a fogyasztásmérő 5,5 litert mutatott 100 kilométeren. Aztán kicsit toltam neki, városban szedegettem össze a barátaimat és elmentünk túrázni, „eszetlenül" elszállt a fogyasztás és 6,8 literig is felment – bár aznap számolni kellett a -4 fok körüli külső hőmérséklettel. Szinte nevetséges, hogy különösebb erőfeszítés nélkül egy kéttonnás, összkerekes hobbidömper képes annyit fogyasztani, mint egy normálisan motorizált kompakt autó.

Tolhatod neki, de úgysem fogod

Kellemesen hajózva, néha egy agresszívat előzve és időnként lámpánál kilőve értem el ezeket a számokat, bár a Sorento nagyon nem kívánja a tempót. A harmadik naptól vettem át a nagypapás stílust. A kényelmes beltér, a rengeteg hangszigetelés, az ügyes hajtás és a puha futómű mind azért dolgozik, hogy otthonosan érezd magad.

kia sorento hybrid teszt alapjárat

Ha tolod neki, akkor sem történik semmi, mert bár a puha futómű miatt billen a karosszéria, nem kezd el sem lengedezni, sem csúszkálni. A súlyához képest meglepően fogja az utat és rengeteg elektronika harcol azért, hogy kritikus helyzetekben se lehessen baj. Úgy általában rengeteg segédelektronika vesz körül. Sávtartó asszisztens, kormányzássegítő, ráfutásgátló, lejtmenetvezérlő, távolságtartó tempomat, fáradtságfigyelő, 360 fokos kamerarendszer. Hirtelen csak ezek ugrottak be, nem tudnám mindet elsorolni, a Sorento nagyon vigyáz az utasaira.

Ár és összegzés

A Sorento ár tekintetében is egy remek autó, mert annyit nyújt, mint a kategóriatársai, viszont azoknál jelentősen olcsóbban. Minden kedvezményt kihasználva – Kia kedvezmény és nagycsaládos állami támogatás – egy hétüléses, legalsó felszereltségi szintről (Gold) induló Sorento 230 Hybrid jelenleg 9,5 millió forintért tolható ki a szalonból. Ha nincsenek kedvezmények, akkor sem vészes az induló ár, 13 millió forintról van szó. A tesztautó a legmagasabb felszereltségről (Kryptonite) indult, és kapott egy feláras négykerék-meghajtást (600 000 Ft), meg egy Nappa bőr kárpitozást (500 000 Ft). A valós végösszeg valahol 16 és 17 millió forint körül lehetett, ami még mindig nem sok a konkurensekhez képest.

Összességében én imádtam az új Sorento hibridet. Jól néz ki, van stílusa és a méretei ellenére mégsem olyan tahó, mint a német prémiumok. A beltér szépre és kényelmesre sikerült, a fedélzeti számítógépre pedig várom a szoftverfrissítést. A hajtáslánc és a motorkombináció valami fantasztikus, utazási kényelem, hatékonyság és fogyasztás tekintetében is. Jelenleg a három elérhető kivitelből (dízel, hibrid, plugin-hibrid) én ezt választanám városi és elővárosi közlekedésre, viszont autópályára biztosan a dízelt venném. Bárkinek tudom ajánlani az új Sorentót, aki ekkora SUV kategóriában nézelődik, sőt, – ezért most páran összefonják a szemöldöküket – sokkal inkább ajánlanám, mint bármelyik német vetélytársat.

Kia Sorento 230 Hybrid (2021)

● Lökettérfogat cm3: 1598

● Hengerek/szelepek: 4/16

● Belsőégésű motor max. teljesítménye: 180 LE

● Max. összteljesítmény: 230 LE

●  Elektromotor teljesítménye: 44 kW

● Max. forgatónyomaték: 350 Nm

● Hossz./szél./mag.: 4810/1900/1700 mm

● Tengelytáv: 2815 mm

● Saját tömeg: 1806-1957 kg

● Gyári vegyes fogyasztás: 7,1 l/ 100 km

● Tesztfogyasztás: 6,5 l/100 km

● CO2 kibocsátás: 162 g/km

● Végsebesség: 193 km/h

● 0-100: 9 s