2023. december 27. | 16:05

Suzuki Swift

Következő

Bár már nem nálunk gyártják, nem is olyan olcsó és jó ideje nincs belőle a családoknak szóló szedán változat, mégis megdobogtatja a magyar szíveket a Swift. A jelenlegi generáció ugyan fiatalos megjelenésű, jól mutatja az idő gyors múlását, hogy már több mint hat éve a piacon van.

Elérkezett tehát az idő a váltásra. A japánok nemrég be is mutatták az utódot, amin viszont kis túlzással első ránézésre nagyítóval kell keresni a módosításokat. A leginkább szembetűnő változás a lámpáknál érhető tetten, a kor követelményeinek megfelelően LED technológia költözik a burák alá elöl-hátul, de megújul a hűtőmaszk és az első lökhárító alja, míg a hátsó eleve sportosabb kiállást kap a fényes fekete alsó betétnek köszönhetően, míg a hátsó ajtók eddig rejtett kilincse klasszikus ajtónyitóként tér vissza.

A külső mellett a belsőt is finomhangolták az újdonságnál, itt a legkönnyebben kiszúrható változás a központi kijelző, amely a műszerfalból annak tetejére költözött, így kevésbé vonja el az útról a vezető és utasai figyelmét, valamint így feljebb költözhetett a megújult klímapanel.

A motorizáltság terén egyelőre nem derültek ki konkrétumok, de a háromhengeres 1,0 literes mellett talán az 1,2-es is bekerülhet a motorháztető alá – minden esetben valamilyen elektromos rásegítéssel kiegészítve.

Egyértelműen egy Suzuki Swift, talán túlságosan is? (Fotó: Suzuki)
Következő
Nyitókép: MG