5. 2007 Kínai Nagydíj – Hamilton nem cserél kereket, a kavicságyban végzi
Ádáz küzdelmet vívott egymással a 2007-es F1-es világbajnoki címért a McLaren újonca, Lewis Hamilton és kétszeres világbajnok csapattársa, Fernando Alonso. A brit pilóta az utolsóelőtti futamon már ünnepelhetett volna, ám a Kínai Nagydíjon ennél trükkösebbek voltak a körülmények.
A versenyt intermediate gumikkal kezdte meg a mezőny, majd szépen lassan felszáradt a pálya. Hamilton nagyon küszködött a gumikopással, nem akart egy plusz csere miatt hátrányba kerülni. A televíziós közvetítésben látszott, hogy a jobb hátsó gumi a szövetig elhasználódott, a csapat azonban nem hívta ki versenyzőjét. Amikor aztán a kerékcsere mellett döntöttek, Hamilton nem tudta befordítani az autót a boxutcába, és a bevezető út melletti kavicságyban fejezte be a futamot.
A Kínai Nagydíjat Kimi Räikkönen nyerte, aki Brazíliában is a dobogó legfelső fokára állhatott, így hatalmas hátrányt ledolgozva ő lett 2007 világbajnoka.
2007. GP de China.
— ElReyGuiri (@ElReyGuiri) February 18, 2023
Hamilton, con los neumáticos en las lonas, rozaba su primer Mundial.
Entró a boxes y ahí cambió la historia.
La narración de Lobato y Serrano, el origen de SANGANCHAO.
Historia de la F1.pic.twitter.com/tgmtdUieiG