Az autók csak lelassítottak, de nem álltak meg STOP tábláknál.
A Tesla összesen 53 822 darab autót kénytelen visszahívni az Egyesült Államokban, mivel a Full Self-Driving (FSD) Beta szoftver hibája miat egyes modellek esetében előfordul, hogy a STOP táblánál az autó csak lelassít, de ne áll meg teljesen. Ez pedig komoly kockázatot jelent a biztonság szempontjából.
Az amerikai közlekedési hatóság (NHTSA) elmondta, a Tesla egy over-the-air szoftverfrissítéssel fogja orvosolni a hibát az érintett modellek esetében. Emellett hozzátették, folyamatos egyeztetéseket folytatnak az autógyártókkal, hogy megvitassák a vezetéstámogató rendszerekkel kapcsolatos potenciális vezsélyeket.
„Nem volt semmilyen biztonsági kockázat. Az autó egyszerűen lelassított nagyjából 3 kilométer/órás tempóra, és ha nem jött autó vagy gyalogos, akkor továbbhajtott” – írta Elon Musk, a kaliforniai cég vezérigazgatója a Twitteren.
Az NHTSA megjegyezte, hogy a szövetségi törvény „tiltja a gyártóknak, hogy olyan hibás járműveket adjanak el, amelyek indokolatlan kockázatot jelentenek a biztonságra, beleértve a nem biztonságos tervezési döntéseket is”.
A múlt héten a Tesla azt közölte, hogy az FSD Betát használó járművek száma az Egyesült Államokban közel 60 ezerre nőtt, míg szeptember végén a számuk alig néhány ezer volt. A Tesla több mint egy éve teszteli a rendszert, amely jelen pillanatban 2-es szintű autonóm képességekkel rendelkezik.
Ez azt jelenti, hogy folyamatosan szükség van arra, hogy a sofőr felügyelje az FSD működését és készen álljon arra, hogy szükség esetén bármikor beavatkozzon. A Tesla azt közölte, hogy nincs tudomásuk a visszahívással kapcsolatos garanciális igényekről, balesetekről, sérülésekről vagy halálesetekről.
A közlekedési hatóság által kifogásolt frissítést, amely lehetőséget biztosít az autónak arra, hogy figyelmen kívül hagyja a STOP táblákat, október 20-án tette közé a Tesla. A gyártó szerint ahhoz, hogy használni lehessen a funkciót, a jármű maximum 9 kilométer/órás sebességgel haladhat, és a rendszer a kereszteződés közelében nem észlelhet másik mozgó járművet, gyalogost vagy kerékpárost.
A jelek szerint a funkcióval a Tesla törvénysértést követett el, ugyanis a szabályok megkövetelik, hogy a járművek teljesen megálljanak a STOP táblánál. Ez pedig felkeltette az NHTSA érdeklődését, majd a hivatalos egyeztetéseket követően a kaliforniai autógyártó beleegyezett, hogy elrendeli a visszahívást.
Novemberben a Tesla közel 12 ezer autót volt kénytelen visszahívni az USA-ban egy újabb szoftverfrissítés kapcsán, mert egy kommunikációs hiba miatt a rendszer téves, frontális ütközésre figyelmezető jelzéseket küldött, illetve a hiba a vészfékezés váratlan aktiválását okozhatta.
Tovább folyik a hatóság vizsgálata azzal kapcsolatban, hogy a Tesla lehetőséget biztosított arra, hogy menet közben videójátékokkal lehessen játszani az autó központi kijelzőjén. Az NHTSA álláspontja szerint ez nemcsak elterelheti a sofőr figyelmét, de jelentősen megnöveli a balesetek kockázatát is.
Augusztusban az NHTSA hivatalos biztonsági vizsgálatot indított a Tesla Autopilot vezetéstámogató rendszerével kapcsolatban, amely 765 ezer amerikai járművet érint, miután egy tucat olyan baleset történt, ahol Tesla modellek ütköztek mentést végző járművekbe. Jelenleg még ennek a vizsgálat sincs eredménye.