2021. szeptember 17. | 14:29

Az amerikai közlekedési hatóság tucatnyi gyártótól kért adatokat a 2-es szintű vezetéstámogató rendszerek működéséről.

Az amerikai közlekedési hatóság, a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) ki kívánja terjeszteni a Tesla Autopilot rendszerével kapcsolatban indított vizsgálatát, ezért 12 autógyártótól is adatokat kért be a fejlett vezetéstámogató rendszerek működésével kapcsolatban.

A kaliforniai cég ellen azt követően indult meg a hatósági vizsgálat, hogy az Autopilot használata mellett 12 olyan baleset is történt, melyek során 17 ember sérült meg és egy életét vesztette. Az incidensek jelentős része sötétedés után történt, a szoftver pedig figyelmen kívül hagyta az olyan, jól látható és erős fényjelzéseket, mint a mentőautók fényeit, a figyelmeztető jelzőfényeket vagy világító táblákat – derül ki a vizsgálati dokumentációból.

Az Automotive News értesülései szerint az ügynökség azon hivatala, amely a hibák kivizsgálásáért felelős, 12 nagy autógyártótól, köztük a Ford, a General Motors, a Toyota és a Volkswagen illetékeseitől is kért be információkat a 2-es szintű vezetéstámogató rendszereikről. Ezek bizonyos, előre meghatározott körülmények között képesek gyorsítani, fékezni és kormányozni az autót. Vagyis egyelőre még igen messze járnak a teljes önvezetéstől.

A gyártóktól arra vonatkozóan kérnek adatokat, hogy összesen hány darab olyan autót készítettek az Egyesült Államokban, melyeket 2-es szintű vezetéstámogató rendszerrel szereltek, illetve hogy mekkora az érintett járművek a rendszer használata során hány kilométert teljesítettek. Egyúttal a hivatal arra is kíváncsi, milyen módosításokat vagy frissítéseket hajtottak végre a szoftveren, valamint a 2-es szintű rendszer használatával kapcsolatos felhasználói panaszokról, meghibásodásokról és esetleges peres eljárásokról is tájékoztatást kérnek.

Az NHTSA két héttel ezelőtt arra szólította fel a Teslát, hogy szolgáltasson adatokat az Autopilot részletes működéséről, hogy mely eladott járművekben található meg ez a vezetéstámogató funkció, valamint a rendszer működési paramétereiről. A hatóság vizsgálata igen komoly következményekkel járhat a Tesla számára, ugyanis a hivatalos álláspont szerint a kaliforniai cég lényegében egy kísérleti jellegű szoftvert adott a felkészületlen sofőrök kezébe annak érdekében, hogy elősegítse az önvezető technológia minél gyorsabb fejlődését.

A Teslának október 22-ig kell átadnia a kért adatokat a hatóság számára. Az amerikai székhelyű gyártóknak, mint a Ford, a GM és a Stellantis november 3-ig, míg a többi vállalatnak, mint a Toyota, a Subaru, a Nissan és a Honda november 17-ig kell benyújtani a szükséges dokumentumokat. Azon autógyártók, amelyek ennek nem tesznek eleget a megadott határidőig, akár 115 millió dolláros bírságot is kaphatnak.

Becslések szerint a vizsgálata a Tesla mintegy 765 ezer járművét érint, amelyeket 2014 és 2021 között gyártottak.