2022. március 31. | 13:10

A tulajdonos szerint az Autopilot úgy vezet, mint egy „részeg tanulóvezető”.

Egy németországi bíróság arra kötelezte a Teslát, hogy vásároljon vissza egy Model 3-at attól az ügyféltől, aki azért tett panaszt, mert rendkívül csalódott volt a Full Self-Driving csomaggal kapcsolatban. A tulajdonos szerint a Tesla vezetéstámogató rendszere, amely magában foglalja az Autopilot funkciókat is, úgy vezet, mint egy „részeg tanulóvezető”.

Az amerikai autógyártó azt állítja, hogy 2016 óta minden járművét ellátja a teljes önvezetéshez szükséges hardverrel, és az 5-ös szintű autonómia elérését biztosító jövőbeni szoftverfrissítéseket is megkaphatják a tulajdonosok, amennyiben megvásárolják a most 12 ezer dollárba (aktuális árfolyamon átváltva 3,9 millió forintba) kerülő Full Self-Driving pakkot.

Hat év elteltével azonban a Tesla továbbra is mindössze a 2-es szintű önvezetést tudta elérni.

Tesla Model S, Model 3, Model X és Model Y egymás mellett
Kép: Tesla

A Tesla megpróbálta még kedvezőbbé tenni az ajánlatot azzal, hogy a Full Self-Driving csomaghoz olyan további funkciókat is hozzáadott, amelyek szintén az Autopilothoz kapcsolódnak, mint például a Navigate on Autopiloton, az Auto Lane Change, az Autopark és a Summon. Európában azonban tovább bonyolítja a dolgokat, hogy ezeknek a funkcióknak egy része a helyi szabályozások miatt nem használható minden országban.

Több Tesla-tulajdonos is bírósághoz fordult, hogy visszakapják a csomag árát, miután az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul az autógyártó éppen most veszített el egy pert a darmstadti regionális bíróságon, amely arra kötelezte a Teslát, hogy vásárolja vissza a felperes Model 3-át.

Tesla Model S utastere
Kép: Tesla

A tulajdonosok arra panaszkodtak, hogy nem működnek olyan funkciók, mint a lassabb járművek automatikus megelőzése az autópályán, a fel- és lehajtóknál, illetve az autópálya elágazásoknál a kormányzás bizonytalan, és olyan érzetet kelt, mint egy „részeg tanulóvezető”. Emellett a rendszer olykor nem ismeri fel a közlekedési lámpákat és a stoptáblákat sem – olvasható a Spiegel német hírportál beszámolójában.

A Tesla az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az autó szoftverének és hardverének nincs semmilyen hibája, minden rendszer rendeltetésszerűen és a német szabályozásnak megfelelően működik, és a cég azt állítja, hogy a funkciók egy jövőbeni szoftverfrissítéssel érkeznek majd, ám nem tudja megmondani, hogy ez mikor várható. A kaliforniai autógyártó fellebbezett a bíróság ítélete ellen.