2023. február 02. | 10:52

Kissé drágára sikeredett az első modell, ráadásul a pénz is elfogyott félúton.

Bár ígéretes technikai csomagot mutatott megjelenésekor a Lightyear 0 elektromos autó, amely a világon elsőként támaszkodott teljes mértékben a napelemeire. Bár ilyen koncepcióautó sok készült, szériagyártású autó most először alkalmazott ilyen technikát, ahol a napelem nem csak a kényelmi funkciókat látja el energiával.

Nem csak azzal ért el a fejlesztők szerint remek eredményeket a villanyautó, hogy külsején nagyjából 5 négyzetméternyi napelem termelte folyamatosan az áramot, hanem azzal is, hogy remek légellenállási együtthatójával igazán takarékos tudott maradni, így meglepően jó hatótávot érhettek el vele.

Csupán 60 kWh-s akkumulátorával elvileg 625 kilométer megtételére is képes az autó amellett, hogy napos időben akár 70 kilométert is képes magába szívni egy nap alatt. Ez főleg mediterrán környezetben lehet egy előnyös megoldás, csakhogy a Lightyear 0 földbe állt.

Vagyis egészen pontosan az autó gyártásáért felelős leányvállalat, az Atlas Technologies vált fizetésképtelenné, így az anyavállalat berántotta a kéziféket. Nem csak azért, hogy a cég ne termeljen több veszteséget, de azért is, hogy a pár éven belül megjelenő Lightyear 2-re maradjon kapacitás.

A 0-val ugyanis volt egy olyan probléma, hogy túl drága lett. Egy új, semmiből feltörő és semmilyen biztonságérzetet nyújtani tudó háttérrel nem rendelkező modellért kevesen hajlandóak kifizetni 250 ezer eurót, átszámítva majdnem 100 millió forintot.

Így még indokoltabb lehet, hogy az energiát innentől a Lightyear 2-re fordítják, hiszen az a tervek szerint ötödével lesz olcsóbb, csupán 50 ezer euró, szűk 20 millió forint lesz. Emellett ott már 800 kilométeres hatótávot ígérnek egy töltéssel, ami szép érték, de 2025 előtt biztosan nem látunk még belőle semmit.

Sok gyártó próbál egyébként minden létező apró forrásból energiát kinyerni elektromos autóihoz, hogy ezzel is növeljék a hatótávot. Nemrég a BMW találta ki, hogy napelemekkel vonná be az elektromos autók ablakait, nem sokkal később pedig jött, hogy úthibákból termelne energiát akkumulátoraiba.

Lightyear