2022. július 29. | 11:21

A hátterében többek közt az európai szén-dioxid-korlátozások szigorodása áll.

A legutóbbi adatok két eltérő eladási rátát mutattak a plug-in hibridek és a teljesen elektromos autók között. Míg a konnektoros hibridek eladásai csökkentek, Az elektromos autóké megnőtt. A Bloomberg adatai szerint Franciaországban 28 százalékkal csökkent a plug-in eladások száma júniusban az előző éves adatokhoz képest, Németországban 16 százalékkal. Az Egyesült Királyságban, ahol 2019 óta fej-fej mellett alakul a kétféle változat eladási mutatója, most minden eladott plug-in modellre két teljesen elektromos jut.

Európában több korlátozást is bevezettek az elmúlt években, amelyek keményebben szabályozták az új autókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás mértékét. A plug-in hibridek kedvező feltételeket kaptak, mivel ekkor sok vállalat még nem tudott felmutatni teljesen elektromos járművet a palettáján. A szabályzások 2025-ben módosulnak ismét, ekkorra a gyártók már széles villanyautó-kínálattal rendelkeznek majd.

Autó töltés
Kép: Depositphotos

A Tisztább Közlekedés Nemzetközi Tanácsa által nemrégiben közölt felmérés azt mutatta, hogy az utakon lévő plug-in hibridek átlagos fogyasztása két és félszerese, bizonyos modelleknél ötszöröse volt a laboratóriumi tesztelések és a gyártók által kiszámított adatoknak.

A kormányok ezért is egyre inkább megvonják a támogatásokat a plug-ineket vásárlóktól. Az Egyesült Királyságban 2018 óta nem jár állami támogatása ezekre, Németország pedig egy hete jelentette be, hogy az év végétől nem segíti az új plug-in hibrid vásárlókat.

Az Európai Tanács várhatóan új kritériumokat vezet majd be a hibridek számára 2027-től. Ezek a szabályozások arra fognak összpontosítani, hogy átlagosan milyen arányban használják a tulajdonosok ezeket a járműveket benzines, illetve elektromos üzemmódban és ez alapján állapítják meg, milyen CO2-besorolást kapnak. A cél az, hogy kiderüljön, mennyire térnek el a valós adatok a papíron kiszámoltaktól.

A hibridek eladásának alakulása Kínának köszönhető, ahol egyelőre még erősebb a plug-inek eladása, mint a teljesen elektromosaké. A hazai gyártók, mint a BYD és a Li Auto megduplázták az eladásokat, de a teljesen elektromos járművek lassan ledolgozzák a hátrányt. Kínában sokkal kevesebb olyan lakás van, ahol könnyen lehetne tölteni az autót, de a kormány azon dolgozik, hogy nyilvános töltőállomásokat létesítsen, ezzel segítve a teljesen elektromos szegmenst.