2022. június 20. | 12:59

Az amerikai autóipar történetében eddig csak a Ford és a Tesla nem ment csődbe - állítja Musk. 

Elon Musk a Tesla Owners Silicon Valley YouTube-csatornának adott interjút, ahol elhangzott, a kaliforniai elektromosautó-gyártó két újdonsült riválisa, a Lucid Motors és a Rivian is a csőd felé tart jelenleg.

Musk kifejtette, hacsak nem történik sürgősen valami jelentős változás, a Rivian és a Lucid is be fog csődölni. Legalábbis a jelek erre utalnak, mivel mindkét cég olyan, mint a repülő, ami orral a föld felé tart. Hozzátette, reméli, hogy tudnak tenni valamit, de hacsak nem tudják drasztikusan csökkenteni a költségeiket, akkor nagy bajban lesznek, és végül az autógyártók temetőjében fognak kikötni.

Rivian R1T
Rivian R1T pickup (Kép: Rivian)

A dél-afrikai születésű vállalkozó már korábban is többször hangoztatta azon meglátását, hogy az amerikai autógyártás történetében egyedül a Ford és a Tesla számít az egyedüli olyan vállalatnak, amely eddig még sosem ment csődbe. Igaz, a 2003-ban alapított Tesla ehhez rendkívül közel járt 2008-ban, ám az utolsó pillanatban a Daimler befektetésének köszönhetően megmenekült a cég.

Ami az amerikai autógyártókat illeti, Musk elmondta, a Ford hosszabb távú stratégiájának köszönhetően jelenleg jó pénzügyi pozícióban van, ugyanakkor kiemelte, hogy a Chrysler és a General Motors is került már csődvédelem alá. Utóbbit az amerikai kormány mentette meg, amikor 10 milliárd dollárral segítette ki a bajba jutott GM-et.

Lucid Air
Lucid Air (Kép: Lucid Motors)

Ami a két startupot illeti, a Lucid 748 millió dolláros veszteséggel zárta a 2021-es évet, míg a Rivian 4,7 milliárdos mínuszban zárt tavaly. A két cég jelenleg még a növekedési stádiumban jár, és autóik egyelőre sikeresnek tűnnek. Ráadásul a Lucid munkáját többek között a szaúdi PIF, a világ legnagyobb befektetési alapja támogatja, míg a Rivian egyik legbőkezűbb támogatója az Amazon.

Csak összehasonlításként, a Tesla egészen 2019 végéig, tehát több mint 15 éven keresztül működött veszteségesen. 2020 óta azonban már jóval több bevételt generált, mint amennyit korábban a cégbe invesztáltak.  

Nyitókép: Tesla