2021. szeptember 20. | 14:14

Két ritka gyártási hiba miatt áll fenn a spontán öngyulladás veszélye.

A General Motors azt tanácsolja a Chevrolet Bolt-tulajdonosoknak (ezt a modellt Opelként forgalmazták Európában), hogy ne parkoljanak elektromos autóikkal más járművek 50 lábnyi (kb. 15 méternyi) távolságán belül, hogy csökkentsék a tűz esetleges átterjedésének kockázatát a közeli autókra és teherautókra.

A figyelmeztetés azt követően született, hogy a detroiti autógyártó több mint 140 000 darabot hívott vissza a 2016 óta gyártott elektromos autókból, mivel „két ritka gyártási hiba” miatt fennáll a spontán gyulladás veszélye az akkumulátor környékén.

A General Motors 12 jármű esetében megerősítette a kigyulladás tényét, de ennél jóval több káresemény következett be. A jelentések szerint az egyik visszahívott járműről a lángok átterjedtek egy Maseratira és egy Hyundaira a kaliforniai Sacramentóban.

A GM szóvivője, Dan Flores azt mondta, hogy a parkolási tanácsokat azoknak az ügyfeleknek adják, akik a vállalatnál érdeklődnek afelől, hogy a visszahívott járműveiket hol és hogyan parkolják le. Ez eltér a korábbi figyelmeztetésektől, amelyek a jármű kinti parkolására, az éjszakai felügyelet nélküli töltésre és az autó töltési beállításainak megváltoztatására vonatkoztak, és amelyeket minden tulajdonosnak kiadtak.

„Annak érdekében, hogy csökkentsük az építményekben és a közelben lévő járművekben esetlegesen keletkező károkat egy esetleges tűz esetén, javasoljuk, hogy legalább 50 lábnyi távolságra parkoljunk egy másik járműtől” - írta Flores egy e-mailben.

A visszahívás várhatóan 1,8 milliárd dollárba kerül, amelynek egy részét a vállalat az akkumulátorok beszállítóján, az LG Chemen kíván behajtani, amely Dél-Koreában és Michiganben gyártotta a hibás akkumulátorokat.

A GM közölte, hogy együttműködik az LG-vel a problémák orvoslásán és a potenciálisan hibás akkumulátorok új moduljainak gyártásának növelésén. A cég értesíteni fogja a vásárlókat, amint a cserealkatrészek elkészülnek.

A dízel-BMW-kel is van baj, már ami a spontán gyulladást illeti, Zách Dani kollégánk belevetette magát a témába, és utánajárt annak, mi a baj ezekkel.