2021. október 08. | 10:22

AZ MX-30-cal kapcsolatban is érkezett egy hír a vállalattól.

A Mazda bejelentette, hogy két új modellel bővíti európai SUV-kínálatát. A CX-60 és a CX-80 a következő két év során kerül forgalomba Európában, közölte a japán autógyártó.

Ezek a járművek a plug-in hibrid modellek európai bevezetésének élére állnak majd – olvasható a Mazda által kiadott sajtóközleményben. Egy újonnan kifejlesztett nagyautó platformra épülnek majd, és a jelenlegi CX-5 fölé pozícionálják őket. A Mazda nemrég korszerűsítette a japán Hofu H2 üzemét, hogy az új nagyméretű platformra járműveket tudjon gyártani.

Az autógyártó azt is megerősítette, hogy 2022 első felében piacra dobja MX-30 kompakt crossoverének plug-in hajtáslánccal szerelt változatát. Az MX-30 tavaly mutatkozott be a Mazda első teljesen elektromos meghajtású autójaként, de a modellt kritika érte, hogy a legtöbb versenytársánál rövidebb, 200 km-es hatótávot kínál egyetlen feltöltéssel.

A Mazda az 1960-as évektől 2012-ig fWankel-motort használt. Annak ellenére, hogy a könnyebb és nagy fajlagos teljesítményt kínál, a sorozatgyártású modellek esetében felhagytak vele, mivel fogyasztása és károsanyag-kibocsátása magasabb, mint a benzinmotoré. A vállalat azonban újjáélesztette a technológiát, miután a villamosított hajtásláncok kezdenek egyre népszerűbbé válni.

A JATO Dynamics adatai szerint a Mazda augusztusig 5740 darabot adott el az MX-30-ból Európában. Az európai összeladások az első nyolc hónapban 25 százalékkal 105 480-ra emelkedtek.

A Mazda emellett három új SUV (CX-70, CX-90, CX-50) bevezetését tervezi az Egyesült Államokban és néhány Európán kívüli piacon 2022 és 2023 között. A CX-50 ugyanazt a kisautó platformot fogja használni, mint a Mazda3 és a CX-30. Ez a modell az alabamai Huntsville-ben található új amerikai üzemben készül majd, amelyet a Mazda a Toyotával közösen üzemeltet.

A Toyota már megkezdte a Corolla Cross kompakt crossover gyártását az üzemben, amely évente 300 000 jármű gyártására van kapacitálva – fele a Toyota, fele a Mazda számára.