2021. április 28. | 18:06

A haszongépjárművek szegmenségben is egyre nagyobb hangsúlyt kap a villanyosítás.

A Fiat bemutatta a Ducato – Európa legnépszerűbb kishaszongépjárművének – tisztán elektromos változatát, mivel az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normákra reagálva az autóipar ezen szektora is elkezd áttérni a dízel erőforrásokról a villanyos hajtásláncokra. 

„Az akkumulátoros elektromos kisteherautók értékesítésének területén ebben az évben az idei év óriási előrelépést fog hozni” – mondta Eric Laforge, a Fiat Professional európai vezetője.

A szakember elmondta, 2020-ban kevesebb, mint 3000 darab tisztán elektromos kisteherautó talált gazdára az öreg kontinensen. 

Az E-Ducatót egy online esemény keretében mutatták be, amelyen Laforge kihangsúlyozta, öt éven belül az Európában értékesített kishaszon-gépjárművek 25 százaléka már akkumulátoros lehet, és 10 év múlva ez a szám elérheti a 80 százalékot.

Olaszországban már márciusban megkezdték az E-Ducato értékesítését, az alapára pedig – adók nélkül – 60 800 euróról (aktuális árfolyamon számolva 22 millió forintról) indul, vagyis több mint kétszer annyit kell fizetni érte, mint egy vele egyenértékű, dízelmotoros furgonért. 

A villanyos áruszállítóhoz kétféle akkumulátorcsomagot kínál a torinói cég: egy 47, valamint egy 79 kilowattórás egység közül lehet választani. A 120 lóerős (90 kW) teljesítményre, és 280 newtonméter forgatónyomaték leadására képes elektromos motor az első kereket hajtja. Egyelőre csak a nagyobb akkucsomag hatótávolsága ismert: WLTP-szabvány alapján egy feltöltés 280 kilométer megtételére elegendő energiát biztosít, míg városi körülmények között a megtehető távolság elérheti a 370 kilométert is.

A Fiat szerint az opcionális egyenáramú DC töltővel kevesebb, mint 30 perc alatt 100 kilométerre elegendő energia tölthető az akksiba. 

Luca Marengo, a Fiat Professional termékmarketing-vezetője elmondta, hogy az E-Ducato teljes költségvonzata a jármű életciklusára vetítve megegyezik a dízel változatéval, köszönhetően a 8 vagy 10 éves akkumulátor-garanciának, valamint az alacsonyabb karbantartási és üzemanyagköltségeknek. 

A DataForce adatai alapján tavaly a Fiat mintegy 150 ezer Ducatót értékesített, aminek köszönhetően a legkelendőbb kishaszon-járműnek bizonyult, és a szegmensen belül 20 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak. 

A legtöbb gyártó már elkezdett teljesen elektromos hajtásláncot is kínálni áruszállító haszongépjárműveihez, így a Mercedes Sprinter, a Renault Master vagy a Volkswagen Crafter is elérhető villanyos kivitelben. A Ford jövőre ígéri a Transit elektromosított verziójának érkezését. 

A Dataforce becslései alapján az Európában értékesített, elektromos haszongépjárművek mennyisége idén el fogja érni a 2,3 százalékot – szemben a tavalyi 2 százalékos piaci részesedéssel, ami 2016-ban még mindössze 0,6 százalék volt. 

A Fiat nem jelölt meg értékesítési célszámokat, de várhatóan a nagy flottaüzemeltető cégek fogják jelenteni a legnagyobb vásárlókat. A Fiat öt év alatt fejlesztette ki az E-Ducatót együttműködve a DHL logisztikai óriásvállalattal, amely csak Európában 14 500 járműből álló flottával rendelkezik, amelyek többsége közepes méretű kisteherautó.

Alberto Nobis, a DHL Express Europe vezetője elmondta, hogy a vállalat elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ig 60 százalékban teljes elektromos járművek segítségével végezzék a szállítmányozási feladatokat.