Gyorsabban lehet tölteni hideg időben, és a mobilapplikációból egyre több funkció érhető el.
Többszöri halasztást követően, a Tesla végül idén júniusban kezdte meg a Model S legújabb verziójának kiszállítását, ám már az első felhasználói visszajelzésekből is egyértelműen látszott, hogy akad még teendő az autó szoftverével. A kaliforniai gyártó szokásához híven az over-the-air frissítések révén finomhangolja a működését. Az első módosítást augusztusban, a legfrissebb, 2021.36-os verziószámú frissítési csomagot pedig most tették közzé a Model S számára.
A Tesla kiemelte, az egyik legfontosabb változást a szarvkormány (yoke) felhasználói élményének javítása jelenti.
„Az irányjelzők automatikusan kikapcsolnak, amikor a jármű észleli, hogy a bekanyarodási, besorolási vagy sávváltási manőver befejeződött. Ha további manőverekre van szükség az irányjelző által jelölt irányban, az irányjelző addig nem kapcsol ki, amíg a manőver be nem fejeződött” – olvasható az amerikai gyártó által kiadott felhasználói tájékoztatóban.
Ez azért rendkívül fontos, mivel a kormány alakjának megváltoztatásával egyidejűleg a Tesla eltávolította a bajuszkapcsolókat a kormányoszlopról. Így az irányjelzőt a kormányon elhelyezett érintőfelület megnyomásával lehet aktiválni. Az autó is megpróbálja automatikusan megállapítani, mikor van szükség az irányjelző használatára.
A frissítés során a kormány egyes érintőgombjainak működésén is módosítottak. A távolsági fényszóró vagy az ablaktörlő mostantól a megfelelő gomb hosszan nyomva tartásával aktiválható.
A 2021.36-os számú frissítés hidegebb időjárási körülmények esetére is tartalmaz módosításokat, ami azt jelenti, hogy Supercharger használata során az akkumulátor gyorsabban fog feltöltődni. Ez az opció a Tesla többi járművében már eddig is elérhető volt, vagyis úgy tűnik, a gyártó csak most kezdte el használni a gyorsabb töltési időt lehetővé tevő új akkumulátorcsomagokat a ráncfelvarrott Model S-ben.
„A Tesla alkalmazás segítségével az utastér gyorsabban felfűthető, beleértve az automatikus ülésfűtést is. Javult az utastér hőtartása, ami nagyobb kényelmet biztosít hideg időben. Az ablaktörlő intenzitása automatikusan igazodik az autó sebességéhez, hogy a szélvédőt mindig tisztán tartsa a felverődő sótól és szennyeződéstől” – foglalja össze a fejlesztéseket a gyártó.
Mostantól az applikáción keresztül is bekapcsolható a Model S-ben a „Bioweapon Defense” mód, vagyis a biológiai támadások elleni védelem. Így lehetőség van arra, hogy beszállás előtt megtisztítsuk a jármű utasterét az levegőben keringő, egészségkárosító részecskékről. Ehhez azonban szükség van a legújabb frissítésre, valamint a 4.1.0-ás verziószámú mobilalkalmazásra is.
Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu), és Luczek Dávid (david.luczek@mahzrt.hu) készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.