2022. május 31. | 11:52

Az amerikai cég a háború elől menekülőket szerette volna segíteni az ingyenes töltés lehetőségével. 

Ismét csak Teslák tölthetnek a debreceni és miskolci Supercharger állomásokon, melyek az amerikai cég elektromos autói számára továbbra is ingyenesen vehetők igénybe – olvasható a Villanyautósok beszámolójában.

Az orosz-ukrán háború következtében rengeteg ukrán kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát, ők főként Magyarország, Lengyelország vagy Románia irányába hagyták el az országot. A Tesla február 28-án úgy döntött, azzal segíti a menekülőket, hogy megnyitja és ingyenesen elérhetővé teszi minden CSS csatlakozási lehetőséggel rendelkező villanyautó számára Supercharger töltőpontjait: Magyarországon ez a debreceni és miskolci, Szlovákiában a kassai, míg Lengyelországban a trzebowniskói állomást érintette.

Tesla Model S, Model 3, Model X és Model Y egymás mellett
Kép: Tesla

A tapasztalatok szerint a nyitást követő első napokban kizárólag Teslák, valamint egyéb, ukrán rendszámos villanyautók használták az érintett töltőpontokat. Rövidesen azonban megváltozott a helyzet, és egyre több helyi autós kezdte el kihasználni az ingyenes töltés lehetőségét. Ez azt eredményezte, hogy gyakran sor alakult ki a Superchargereknél, ráadásul tovább nehezítette a helyzetet, hogy a potyázók olykor két helyet is elfoglaltak a rövid töltőkábelek miatt. Ezt a problémát számos tulajdonos jelezte a Teslának.

Nyitókép: Tesla