David Colombo, egy tizenkilenc éves német biztonsági szakember és hacker, aki egy saját kiberbiztonsági startup elindításán dolgozik azt állítja, hogy talált egy kiskaput a Tesla szoftverében. Ennek köszönhetően pedig át tudja venni a teljes irányítást a kaliforniai cég autói felett. Nemrég azt írta a Twitteren, hogy távoli eléréssel képes több mint két tucat Teslát vezérelni, tizenhárom különböző országban.

Bejegyzéseiben kiemeli, hogy a járművekhez való hozzáféréshez API-kulcsokat és egy harmadik féltől származó szoftvereket használt. Ugyanakkor nem a Tesla szoftver-infrastruktúrájának sérülékenysége miatt tudott hozzáférni az autók rendszeréhez, szerinte valójában a tulajdonosok a hibásak azért, hogy az autójuk sebezhetővé vált, és nem a Tesla.

Kihangsúlyozta, hogy bár nem tudja ténylegesen irányítani a járműveket, nem képes kormányozni vagy gyorsítani/lassítani őket, de szerinte ez ettől függetlenül még egy roppant veszélyes helyzet.

hacker egy laptop előtt

Többek között képes kikapcsolni a Sentry Mode-ot, kinyitni az autókat, le- és felhúzni az ablakokat és az autót menetkész állapotba tudja hozni. Lekérdezheti a járművek pontos helyét is, valamint az autó kameráin keresztül azt is láthatja, hogy ülnek-e emberek az autóban. A lista elég hosszú, így például, az érintett tulajdonosokat Colombo akár azzal is megtréfálhatná a távoli elérésnek köszönhetően, hogy a Teslájukban menet közben elindít egy tetszőleges zeneszámot a YouTube-on.

Colombo emellett elárulta, hogy a Tesla már felvette vele a kapcsolatot, és a kaliforniai elektromosautó-gyártó biztonsági szakemberei már megkezdték a probléma kivizsgálását. Valamint hozzátette, sosem ártó szándék vezértelte, pusztán egy potenciálisan veszélyes hibára szerette volna felhívni a figyelmet. A labda most a Tesla térfelén pattog, hogy vajon mihez kezdenek a Colombótól kapott információkkal és hogyan akadályozzák meg, hogy hasonló hackelés a jövőben előfrodulhasson.