A japán cégek szerint nem az elektromos járművek jelentik az egyetlen lehetőséget a karbonsemlegesség eléréséhez.
A Toyota létrehozott egy tisztán japán vállalatokból álló szövetséget, amelynek célja a belső égésű motorok életben tartása a szén-dioxid-semlegesség felé vezető úton, miközben a riválisok egyre inkább az akkumulátoros elektromos járművek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt.
A Toyota által november 13-án életre hívott kezdeményezés öt japán céget tömörít, hogy olyan új, zöldebb üzemanyagok lehetőségét kutassák, amelyekkel kiváltható a fosszilis üzemanyagok használata a belső égésű motoros autókban.
Az együttműködésben a Toyota, a Subaru és a Mazda, valamint két motorkerékpár-gyártó, a Kawasaki Heavy Industries és a Yamaha Motor vesz részt.
A kezdeményezést az öt vállalat egy közös sajtótájékoztatón jelentette be az Okayama International Circuit versenypályán, Nyugat-Japánban. Ezen a pályán rendezték a Ázsia elsőszámú endurance bajnokságának, a Super Taikyu sorozatnak az idényzáró futamát, amelyen Akio Toyoda – a Toyota elnöke – is rajthoz állt egy, a Yamaha segítségével speciálisan felkészített, hidrogénhajtású Toyota Corollával.
Az öt cég tervei között szerepel, hogy olyan autó- és motorversenyeken vegyenek részt, ahol karbonsemleges üzemanyagokat használnak, megvizsgálják, milyen felhasználási lehetőségei vannak a hidrogénnel hajtott motoroknak a különféle közúti közlekedésre alkalmas járművek között, és folytassák a versenyzést a hidrogénmotorokkal.
A Mazda és a Toyota együttműködik a versenypályákon, és közösen fejleszt egy 1,5 literes Skyactiv-D motort, amelynek meghajtásáról már a következő generációs biodízel fog gondoskodni. A Subaru és a Toyota közösen versenyez majd a Super Taikyu Series endurance bajnokság 2022-es szezonjában, és biomasszából előállított szintetikus üzemanyagokat fognak használni autóikban.
A Kawasaki és a Yamaha pedig egy közös kutatás keretében annak a lehetőségeit vizsgálja, hogyan lehetne a hidrogénmotorok technológiáját a motorkerékpárok esetében is alkalmazni.
A mostani bejelentésre azt követően került sor, hogy Akio Toyoda kifejtette, meglátása szerint téves az az elképzelés, hogy az elektromos járművek jelentik a szén-dioxid-semlegesség elérésének egyetlen módját. A Toyota úgy véli, hogy az olyan technológiai újítások, mint például a hidrogénmotorok, új életet adhatnak a belső égésű motoroknak, és nemcsak a környezetet, de számos munkahelyet is megmenthetnek.