Ez az egyik első példány a Ford Mustangok sorában, amit legyártottak. Most új életre kelhet egy alapos csutakolással kezdve.
Mindig érdekes megnézni, hogy milyen kincsek lapulnak egyes emberek telkén, tanyáján, istállójában stb. Sokszor nagy értékű, ritka autókat felejtenek ilyen helyeken, ám ezek az autók nem ezt a bánásmódot érdelmik.
Van több YouTube-csatorna is, amelyek azzal foglalkoznak, hogy ilyen járműveket kutatnak fel, és próbálnak újra életre kelteni. Ez pedig általában egy alapos mosással, belső takarítással indul, hogy fel lehessen mérni, milyen állapotban van az adott autó.
Így tettek most a WD Detailing szakemberei is, akik egy 1964-es Ford Mustangot találtak egy pajtában, ami igazolhatóan az első legyártott példányok közül való (a Mustang gyártása '64-ben indult). Az autó 45 éve állt egy pajtában, még a földbe is besüppedt kicsit, így egy munkagéppel kellett kirángatni.
Ezután elvitték a műhelyükbe, ahol nekiláttak a munkának. Aprólékosan lemosták, valamint a belterét is kitakarították. Szép lett a végeredmény, nagy kérdés, mi lesz a sorsa hosszabb távon az autónak.
Az erről szóló videót itt lehet megnézni:
WD Detailing