2020. december 30. | 07:26

Csak azért, mert a labdával kiválóan bánnak, még nem jelenti azt, hogy vezetni is tudnak.

A labdarúgás világának sztárjai kiemelkedő keresetüknek köszönhetően bármilyen luxusautó megvásárlását megengedhetik maguknak. Sokszor azonban könnyelműen bánnak a gázpedállal és a lóerőkkel, ennek pedig gyakran csúnya baleset lesz a vége. A következő összeállításban 7 olyan futballista szerepel, akik nem vigyáztak eléggé az utakon.

7. Kevin Anin

A francia OGC Nice egykori labdarúgója a fent említettektől eltérően nem úszta meg súlyos következmények nélkül. A futballista 2013-ban, a francia A28-as autópályán szenvedett autóbalesetet, melyben a karja és a gerince is megsérült, illetve egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Anin a hírek szerint elaludt a volán mögött. A baleset következtében fel kellett hagynia a profi labdarúgással.

6. David Beckham

Az angol labdarúgás szépfiúja 2014-ben volt részese egy komoly autóbalesetnek. A Manchester United és a Real Madrid egykori sztárja éppen fiát, Brooklynt szállította haza, aki akkor az Arsenal U16-os csapatában játszott bajnoki mérkőzést. Beckham Audi RS6 típusú járműve csúnyán megrongálódott, azonban ő és fia is sértetlenül szálltak ki az autóból.

5. Arturo Vidal

Az Internazionale chilei játékosa a 2015-ös Copa America idején szenvedett autóbalesetből származó sérülést. A játékost az eset során előállították, mert alkoholos befolyásoltság alatt vezette Ferrariját. Ez azonban nem jelentett problémát Vidal számára, ugyanis néhány nap múlva megnyerte a tornát Chile válogatottjával, majd a német rekordbajnok Bayern München csapatához szerződött.

4. Karim Benzema

Karim Benzema 2009-ben egy francia rapper társaságában nyaralt Réunion szigetén, ahol 22. születésnapját ünnepelte. A Real Madrid csatára egy Lamborghinivel száguldozott, amikor az előtte haladó Porsche hirtelen fékezett, a citromsárga luxusautó pedig belecsapódott. Benzema kocsija súlyosan megrongálódott, a francia támadónak azonban nem esett baja.

3. Ever Banega

Az Al-Shabab argentin futballistája 2008 és 2014 között a Valencia játékosa volt. Banega 2012-ben elfelejtette behúzni a kéziféket, és miközben a benzinkút üzlete felé sétált, elütötte a saját autója. Az eset következtében a focista síp-és szárkapocscsonttörést szenvedett, és 6 hónapra harcképtelenné vált. Pár héttel később Banega ismét pórul járt, miután vadonatúj Ferrarija egy rövidzárlat miatt lángra kapott. Talán jobban tenné, ha a tömegközlekedést választaná.

2. Neymar

A PSG és a brazil válogatott támadója 1 éves korában kishíján életét vesztette egy közúti balesetben.

„Esős időben, hegyről lefelé haladni mindig veszélyes. Hirtelen szembejött velünk egy másik autó, én pedig balra rántottam a kormányt. Az autó egy sziklán állt meg, egy patak felett. A feleségemnek a hátsó szélvédőn át kellett kimásznia, én pedig a biztonsági öv fogságába estem. Pár percig nem találtuk sehol a gyereket, aztán a hátsó ülés alól került elő, a fején pedig egy hatalmas vágás volt" - mondta Neymar apja.

A brazil játékos szerencsére ennél súlyosabb sérülést nem szenvedett, így viszonylag olcsón megúszta a balesetet.

1. Cristiano Ronaldo

A portugál klasszis a Juventus játékosaként ősszel Budapestre érkezik, hogy összecsapjon a magyar bajnok Ferencváros csapatával. Ronaldo irigylésre méltó autósgyűjteménnyel rendelkezik, azonban ő sem volt minden esetben elég körültekintő a közlekedésben. 2009. január 8-án, CR7 a Manchester United játékosaként szenvedett olyan autóbalesetet, mely akár a pályafutását is veszélyeztethette volna. A portugál futballista épp a United edzőközpontjába igyekezett, és éppen egy alagúton próbált meg nagy sebességgel áthajtani, amikor egy másik autóval ütközött, a Ferrarija pedig a falnak csapódott. Egy szemtanú szerint defekt okozta a balesetet, csoda, hogy Ronaldo egy karcolás nélkül megúszta az esetet – sőt, még az aznapi edzést sem hagyta ki, oda a legendás holland kapus, Edwin van der Sar vitte el.